Joe Biden győzelmi beszédet mondott
Az emberek elmondták a véleményüket, világos, egyértelmű győzelmet arattunk – mondta Joe Biden, közép-európai idő szerint vasárnap hajnalban megtartott beszédében, Wilmingtonban. Majd – túl sok eredeti gondolatot kétségtelenül nem tartalmazó győzelmi beszédét – úgy folytatta, hogy 74 millió szavazattal nyert, amely az eddigi legtöbb az elnökválasztásokon.
Azt ígérte, hogy olyan elnök lesz, aki nem megosztottságra, hanem egyesítésre törekszik; aki nem kék és vörös államokat lát, hanem az Egyesült Államokat. Teljes szívemből fogok dolgozni azért, hogy elnyerjem mindannyiótok bizalmát – mondta. Amerika az emberekről szól – tette hozzá.
Arra törekszem, hogy helyreállítsam Amerika lelkét, újjáépítsem ennek a nemzetnek az alapjait, a középosztályt, és Amerikát újra világszerte tiszteljék – fejtette ki.
Megérti a csalódottságát azoknak, akik Donald Trumpra szavaztak, de adjunk egymásnak egy esélyt – mondta. Itt az idő, hogy félre tegyük a kemény szavakat, visszavegyünk a hevességből, meghallgassuk egymást és ne ellenségként kezeljük a másikat – tette hozzá. Ugyanolyan keményen fogok dolgozni azokért, akik nem rám szavaztak, mint azokért, akik rám voksoltak – mondta.
Első feladataként a koronavírus-járvány irányítás alá helyezését nevezte meg, ezért hétfőn egy tudósokból és szakértőkből álló gárdát nevez majd meg.
Beszédét lelkesítéssel zárta, majd a színpadra érkezett Biden családja, majd visszajött alelnöknője is és együtt integettek.
Origo.hu