EgészségRegionális hírek

Szlovákia azt allítja sikeres volt az országszerte végzett tesztelés

Igor Matovic szlovák miniszterelnök és kormánya hétfőn beszámolt a Szlovákiában zajló országos koronavírusteszt második hullámának eredményeiről. Eszerint 2 millió 44 ezer embert teszteltek le a hétvégén, és ebből a tömegből a megvizsgáltak 0,66 százaléka bizonyult fertőzöttnek, ami 13 509 embert jelent.

Volt 45 olyan járás is – köztük a dunaszerdahelyi – ahol már másodszorra teszteltek tömegesen. Ezeken a vidékeken most 1 837 464 mintából 11477 lett pozitív, ami 0,62 százalékot jelent. Ezzel szemben az első körben ebben a 45 járásban 1 751 79 tesztből 25 811 minta lett pozitív, ami majdnem 1,5 százalékos pozitív arányt jelent. Eszerint tehát az első és a második forduló között jelentősen javult a járványhelyzet az országban.

Marek Krajcí egészségügyi miniszter arról is beszélt, hogy a kórházakban és idősotthonokban azonosítottak legnagyobb arányban fertőzötteket, köztük vannak egészségügyi dolgozók is. Eddig az orvosok 10, az ápolók 13 százaléka fertőződött meg.

Matovic szerint az eredmények azt mutatják, hogy a tömeges tesztelés hatékony fegyver a koronavírus terjedése ellen, ugyanakkor a miniszterelnök nem gondolja, hogy az országos kijárási korlátozásoknak különösebben nagy pozitív hatása lenne a tömeges tesztelés mellett.

A kormány hétfő délutántól 25 járásban önkéntes tesztpontokat nyit, amiket a tűzoltóság üzemeltet majd. Ezeken a pontokon antigénes teszteket végeznek az illetékesek.

[Forrás: 444.hu]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük