Bulvár

Ilyen az, amikor az éjszaka közepén felverik az embert, mert Nobel-díjat nyert

Két amerikai professzor nyerte el idén a közgazdasági Nobel-díjat. Az egyiküknek fogalma sem volt az egészről, úgy kellett felverni az éjszaka közepén, hogy legyen szíves legközelebb felvenni a telefonját, ha döntőbizottság hívja.

Mint korábban írtuk, Paul Robert Milgrom és Robert Butler Wilson, a Stanford egyetem professzorai az árverések mechanizmusának elméleti és gyakorlati kutatásában végzett munkájukért kaptak Nobel-díjat.

Az Egyesült Államokban hajnali két óra volt, amikor Svédországban bejelentették a győzteseket, a döntőbizottság pedig megpróbálta felhívni őket. Milgrom, mint rendesen, már régen aludt, a telefonját pedig elnémította, hogy senki se zavarhassa. Szerencsére azonban Wilson – aki felvette a telefonját, így már értesült a hírről – nem csak a kollégája, hanem a szomszédja is Milgromnak.

Wilson és a felesége átszaladtak Milgrom házhoz, és addig dörömböltek és csöngettek, míg fel nem vette a kaputelefonját. A professzornak szerencsére videokaputelefonja van, ami mindent rögzített – írja a Guardian című brit lap.

24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük