U21: Streamen néztük Balogh bemutatkozását az Inter ellen – Gera
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott péntek este Oroszországgal találkozik felkészülési mérkőzésen. Szerda délelőtt Gera Zoltán szövetségi edző tartott sajtótájékoztatót, amelyen beszélt az orosz keretről, a Serie A-ban bemutatkozó Balogh Botondról, a felnőttválogatott esélyeiről az Izland elleni Eb-pótselejtezőn, illetve Marco Rossiról és Szoboszlai Dominikről is.
„Sajnos, az idén ez csak a második nemzetközi mérkőzésünk lesz, nagyon kevés komoly meccset játszhattunk, ennek ellenére úgy gondolom, hogy az elmúlt hónapokban sokat fejlődtünk. Ez jó teszt lesz, az oroszok kerete ugyanis tele van Bajnokok Ligája-játékossal. Nem féltem a mieinket, hiszen akik itt vannak, azok rendszeresen játszanak az NB I-ben és az NB II-ben” – mondta Gera Zoltán.
A szakember természetesen szót ejtett Balogh Botondról is, aki október végén a Serie A-ban is bemutatkozott a Parma színeiben az Inter ellen.
„Nagyon örültünk Baloghnak, streamen mi is nézni tudtuk az első mérkőzését. Ő is elmondta, tudja, hosszú út áll előtte ahhoz, hogy meghatározó játékos legyen az olasz élvonalban. Kívánjuk neki, hogy még többet játsszon” – folytatta Gera.
Gera kitért a magyar felnőttválogatott Izland elleni meccsére, a visszatérő Szoboszlai Dominikre és a koronavírusos Marco Rossira is, aki nem lehet ott a kispadon a kulcsfontosságú Eb-pótselejtezőn.
„Nagyon várom már, biztos vagyok benne, hogy nyerni fogunk. Az elmúlt időszakban megmutatta a csapat, hogy milyen erős. Az izlandiak klasszikus négy-négy-kettőt játszanak, nem tartom őket jobbnak.”
„Szoboszlai nemcsak a klubjában meghatározó, hanem a válogatottban is. Minden meccsen benne van a gól, elképesztő rúgótechnikával rendelkezik. Remélem, hogy ismét lesz néhány szabadrúgás a kapuhoz közel, és láthatunk tőle egy-két gólt.”
„Nehéz lesz Marco Rossi nélkül, de volt már rá alkalom, hogy el volt tiltva. Cosimo Inguscio tudja képviselni őt a kispadon, szóval szerintem nem ezen fog múlni” – tette hozzá Gera Zoltán.
NOVEMBER 13., PÉNTEK
VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
20.00: Magyarország U21–Oroszország U21 (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
AZ U21-ES VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Demjén Patrik (Zalaegerszegi TE FC), Varga Ádám (Soroksár), Hutvágner Gergely (Siófok)
Védők: Huszti András (Budafok), Kiss Balázs (Siófok), Szűcs Kornél (Diósgyőri VTK), Balogh Botond (Parma – Olaszország), Nagy Zsombor (MTK Budapest), Mocsi Attila (Haladás), Gergényi Bence (Zalaegerszegi TE FC), Zeke Márió (Mol Fehérvár FC)
Középpályások: Csonka András (Ferencváros), Hidi M. Sándor (Vasas FC), Kiss Bence (Haladás), Kiss Tamás (Puskás Akadémia), Kovácsréti Márk (Kisvárda), Skribek Alen (Budafoki MTE), Szendrei Norbert (Budapest Honvéd), Mezei Szabolcs (MTK Budapest), Palincsár Martin (MTK Budapest)
Támadók: Dragóner Filip (Zalaegerszegi TE FC), Schön Szabolcs (MTK Budapest), Szabó Máté (Budafoki MTE), Bárány Donát (Debreceni VSC), Zsóri Dániel (Budafoki MTE)
NemzetiSport.hu