Kék hírek

Halálosan megfenyegettek egy ceglédi képviselőt, mert nem rendeződött az óvodai parkolás ügye

A vádirat szerint a férfi szemben lakott egy ceglédi óvodával, és nagyon zavarta, hogy a szülők gyakran az ingatlanja előtt parkolnak az autóikkal. Azért, hogy problémájára megoldást kapjon, több mint két évig rendszeresen kereste személyesen és e-mailben is a városi képviselőtestület egyik tagját.

A helyzet nem rendeződött, az elkövető 2020 márciusában fenyegető, illetve becsületsértő üzeneteket kezdett küldeni a városi képviselőnek és a város rendőrkapitányának is. Később már azzal is fenyegetőzött, hogy ha valaki újra a kapujába parkol, akkor embereken fog áthajtani autóval.

2020 áprilisára pedig előfordultak olyan e-mailek is, amikben azt írta, hogy ha nem fizetnek neki tízmillió forintot kártérítésként, akkor megöli a városi képviselőt.Az üzengetésnek végül a Ceglédi Rendőrkapitányság vetett véget, amikor az e-mailek tartalma miatt előállította a férfit. A Dabasi Járási Ügyészség súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette és rendvédelmi szerv tagjának sérelmére elkövetett becsületsértés vétsége miatt emelt vádat a férfi ellen. (Ügyészség)

 

444.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük