Közélet

Egy nyitott házasság a bizalom legmagasabb szintjét is jelentheti

A nyitott házasságokról, nyitott kapcsolatokról sokaknak van markáns véleményük, azt azonban kevesen látják, hogy milyen nehézségekkel néznek szembe azok, akik a poliamor életmódot választják. Általában a szexpartnerek számára koncentrálunk ebben a kérdéskörben, esetleg a szabad szerelemre, pedig elég sok munka van abban, hogy párhuzamosan több kapcsolatot is fenntartson valaki.

A Nyerő páros című műsorban Járai Kíra és Járai Máté az egész ország előtt bevállalta, hogy elmondják, 21 éves házasságukat nyitottan élik, mindketten beengednek másokat érzelmileg és testileg is a kapcsolatukba. Barátságból lett szerelem az övék, és egyetlen egy dolgot mindketten biztosan tudnak: együtt akarnak élni egymással.

A műsorban többen is kérdezgették őket erről, majd elhangzott az a mondat, ami a 24.hu Facebook-oldalán is visszaköszönt a kommenteknél: a szeretők szívják meg a végén, hiszen többet sohasem remélhetnek egyiküktől sem. Azt is olvasni a kommentek közt, hogy ezek szerint ők ketten úgy boldogok együtt, hogy mindketten másokkal boldogok, illetve, hogy ha ilyen a házasság, akkor már az nem is a szó eredeti értelmében vett házasság. Véleménye, de leginkább ellenvéleménye mindenkinek van, azonban érdemes megnézni a nyitott kapcsolatokat kicsit más szempontból, mielőtt az alapján ítélkeznénk, hogy szimpatikus-e számunkra ez az életforma vagy sem.

A poliamoria nem szexuális irányultság, hanem párkapcsolati irányultság, ami azt jelenti, hogy élhetnek ilyen kapcsolatban hetero-, bi- és homoszexuális emberek kis. Általában azért lehet vonzó sokaknak a nyitott kapcsolat lehetősége, mert több emberrel is lehet szexuális életet élni, szerelemben, szenvedélyben lenni. Elsőre. Aztán az egész valami másról kezd el szólni, leginkább akörül a kérdés körül forog a vonzónak tűnő lehetőség, hogy erős-e annyira a kötelék, hogy elbírja ezeket az érzelmeket. Azok a párok, akik úgy döntenek, hogy megnyitják a házasságukat, kapcsolatukat mások felé is, nagyon biztosak a partnerségükben, a kettejük közti kapcsolat erősségében. Ezzel együtt nyitottak arra is, hogy személyesen fejlődjenek a külső kapcsolatok által, hiszen sokféle emberrel fognak találkozni és ismerkedni, óhatatlan, hogy ezek az érzelmi kötelékek ne hagyjanak nyomot egy emberben.

A személyes szabadság terének növelése, a szexualitás felfedezése olyan környezetben, ahol nincs ítélkezés, megerősítheti a házasság vagy a hosszú távú párkapcsolat érzelmeit. De ennek az a feltétele, hogy konszenzusos legyen és őszinteségen alapuljon.

Tévedés azt hinni, hogy a nyitott házasság akár a Járai házaspárnak is könnyen megy, hiszen minél több ember van az életünkben, annál bonyolultabbá válhatnak a mindennapok, főleg a logisztika. Rengeteg kommunikációt, alkut igényel akár csak a randik szervezése, és azoknál a pároknál, ahol gyerekek is születtek a fő kapcsolatban, még nehezebb lehet megoldani a mindennapokat. Ráadásul biztos, hogy a külső kapcsolatok sem zökkenőmentesek, ott is vannak viták, veszekedések, egyet nem értések, tehát a mondás, hogy nem minden arany ami fénylik, a poliamor életvitelre különösen igaz.

Nemcsak a kommunikáció és a napi praktikus együttműködés, időbeosztás azok a területek, amik aggodalomra adhatnak okot. Van, hogy a poliamor kapcsolatokban élők belső vívódásaikkal néznek szembe. A féltékenység például olyan tényező, amit nem lehet és nem is szabad kizárni a nyitott házasságokból. Az elhagyástól való félelem, a bűntudat, a külső kapcsolatokban megélt szakítások komoly érzelmi hullámvölgyeket okozhatnak.

A féltékenység megnyilvánulhat harag, bántás formájában, és ebben meg kell különböztetni az irracionális és racionális féltékenységi formákat. A kettőt úgy lehet megkülönböztetni egymástól, hogy a racionális abban segít, hogy egy kicsit javítson a kapcsolaton, az irracionális féltékenység pedig rombol, kisajátításról, birtoklásról szól, ami igen furcsa magatartásokban nyilvánulhat meg. Nemcsak a fő kapcsolatban, házasságban jelenhet meg a féltékenység, hanem a külső kapcsolatokban is, és ez akár olyan mértékben is rombolhat, hogy szükség lehet szakember segítségére.

Bárki, akinek megfordul a fejében, hogy talán jó lenne nyitott házasságban élni, előbb vagy utóbb eljut ezekhez a kérdésekhez, és szeretne válaszokat találni. Csak akkor működhet hosszú távon a nyitott házasság, ha megvannak a közös szabályok a fő kapcsolatban, amik minden részletre kiterjednek és amiben mindketten egyformán beleegyeznek. Úgy nem fog működni, ha csak az egyik fél szeretné, és rá akarja erőltetni a partnerére a dolgot. A szabályokat is így érdemes megalkotni, és bármennyire is nem kényelmes, fontos kitérni arra is, hogy például hogyan védekezzenek a külső kapcsolatokban, milyen szexuális viselkedés megengedett, az érzelmeknek mekkora teret szeretnének adni.

A Járai házaspár elmondásuk szerint a külső kapcsolatokat nemcsak testileg éli meg, hanem érzelmileg is, ami egyet jelent azzal, hogy mindketten megbíznak a másikban, a legmagasabb fokon. Egyúttal azt is jelenti, hogy mindketten nyitottak az újdonságokra, és mindketten képesek arra, hogy több ember változó igényeit, szükségleteit kielégítsék. Éppen ezért is fontos leszögezni, hogy a nyitott kapcsolat nem való mindenkinek, azok például, akik szorongóbbak, akik nehezen építenek társas kapcsolatokat, akik biztonsági játékosok inkább, bele se menjenek ilyesmibe.

Kiemelt kép: Getty Images

24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük