BelföldKözélet

Felújítják Nyíregyháza egyik legforgalmasabb felüljáróját

A vasúti fővonalak felett átvezető felüljáró közúti kapcsolatot biztosít többek között a tiszavasvári járással is.

A Nyíregyházán található, a 36-os főút belterületi szakaszaként használt Tiszavasvári úti felüljáró 1,5 milliárd forintból teljesen megújul. Emellett útfejlesztésre 5 milliárd forintot fordíthat a város.

Kovács Ferenc, a nyírségi nagyváros polgármestere sajtótájékoztatón elmondta, a várhatóan jövő tavasszal kezdődő munkálatok során

kicserélik a város egyik legforgalmasabb felüljárójának tartószerkezeteit, felújítják a járdákat és kerékpárutat alakítanak ki rajta.

Kapcsolatot biztosít a kertvárossal is

A tervek már elkészültek, a rekonstrukcióhoz szükséges összeget költségvetési forrásból biztosítja az állam a megyeszékhely számára – közölte a polgármester.

A vasúti fővonalak felett átvezető, 1977-ben átadott felüljáró biztosít közúti kapcsolatot

  • a tiszavasvári járással,
  • a város délnyugati részén lévő ipari területtel
  • és a kertvárosi településrésszel is.

Az évek óta egyre romló állagú forgalmas felüljárón ezért korábban sebességkorlátozást kellett bevezetni.

[Forrás: magyarepitok.hu]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük