65 éves korában elhunyt Böröndi Tamás

Tragikus hírrel zárja évadát a Vidám Színpad. Meghalt Böröndi Tamás, a teátrum igazgatója. 65 éves volt.

Böröndi Tamás 1955-ben született Budapesten. A Színművészeti Akadémia elvégzése után 1980-ban a debreceni Csokonai Színház tagja lett. 1984-től a Fővárosi Operettszínházban, majd a Vidám Színpadon játszott, 2002-től szabad foglalkozású művészként dolgozott különböző társulatoknál is. A Rock Színház stúdiójában, illetve az Arany 10 musicalstúdióban zenés színészmesterséget tanított. Színházi szerepei mellett szerepelt több játékfilmben, tévéfilmben és alkalmanként szinkronizált is.

 

A Vidám Színpad 2013-tól új helyszínre, az óbudai EuroCenterbe költözött, ahol Böröndi Tamás lett a társulat igazgatója. Straub Dezső művészeti vezetővel folytatta azt a hagyományt, amit korábban Bodrogi Gyula teremtett meg. A színház vezetése és a színészet mellett díszlettervezéssel is foglalkozott.

[Forrás: index.hu]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük