BelföldGazdaságKözélet

Kétséges, hogy emelik-e a minimálbért jövőre

Távol álltak egymástól a munkaadói és a munkavállalói oldal javaslatai a minimálbér és a garantált bérminimum ügyében – derült ki a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumát követően.

A munkáltatók a  a jelenlegi bizonytalan helyzetben nem látnak rá reális esélyt, hogy január 1-jétől bért emeljenek. Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke az MTI-nek elmondta:

azt javasolják, hogy a tárgyalásokat halasszák későbbi időpontra, amikor már többet látnak a 2021-es folyamatokból. Utalt arra, hogy a 2020-ra kötött bérmegállapodás – amelynek értelmében 8 százalékos minimálbér és garantált bérminimum-emelés valósult meg – azon alapult, hogy az infláció, a termelékenység és a munkáltatói járulékcsökkentés alapozza meg a béremelést forrás oldalról.

Ehhez képest az idei gazdasági adatok azt mutatják, hogy ennek a 8 százalékos béremelésnek nem volt forrása, mert bár 2 százalékponttal csökkent a szociális hozzájárulási adó és 3 százalékos az infláció, a termelékenységi mutató viszont 5 százalékponttal esett.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a munkavállalói oldal képviselőjeként a távirati irodának jelezte: az elmúlt években mért átlagkereset-növekedést és az infláció mértékét figyelembe véve 10 százalék körüli béremelésre tettek javaslatot. Ugyanakkor közölte, a munkaadói oldal számára jelezték, a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt készek a kompromisszumra.

[Forrás: index.hu]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük