Magasiskola: a diktatúra vadászmadarai

A hatvanas évek aranykorán túlfutó időszak kivételes emlékezetes filmtörténeti munkája Gaál István (1970) Magasiskola című alkotása. Noha a Mészöly Miklós kisregényéből készült filmadaptáció Cannes-ban különdíjat kapott, hazai fogadtatása, talán éppen műfaji és formai különlegessége, ha úgy tetszik besorolhatatlansága okán nem volt egyértelmű.

Gaál életművében is fordulatot jelentett a film, mert emblematikus rendezései, mint a Sodrásban (1964), a Zöldár (1965) vagy a Keresztelő (1967) forgatókönyveit még maga jegyezte. Irodalmiasságát illetően a Magasiskola úttörő a Mészöly Miklós-filmadaptációk tekintetében is: ez az első vállalkozás az író művének filmes adaptálására (legalábbis játékfilmen: Imre István Mese a mihaszna köcsögről című, bátor bábfilmjének ráadásul 1956. október 22-én volt a premierje…). De fordulópontot jelentett a Gaál-életműben azért is, mert a Magasiskola volt Gaál első színes nagyjátékfilmje, amelyben páratlan módon élt a színszimbolika lehetőségeivel.

A parabola, amit korábban a magyar filmben Jancsó Miklós alkalmaz, hatásos eszköz a lazuló diktatúra idején, az autoriter rendszerek megjelenítésére, az úgymond direktben ki nem mondható elnyomás filmnyelvi megfogalmazására. Gaál az atmoszférateremtés mestereként a film rendkívül gazdag tárházával dolgozik, a főként hang- és a képhatásban, montázsban gondolkodó alkotó művében a dialógusok csupán kiegészítői a történetnek. A természet moraja, az elvonuló lovak dobogása, a bogárzümmögés, hosszú percekre hatványozódik az emberi hanghoz és létezéshez viszonyítva.

A Magasiskola színtere egy solymásztelep, az alföldi vidéken, ahol a kártékony madarak befogására vadász-sólymokat idomítanak. Ez a táj nyitott, végeláthatatlan jellegével pusztán térhatása miatt is a szabadság szimbóluma lehetne. Ebben a miliőben teremti meg a rendező a telep szigorú rendszerének, áttételesen pedig a diktatúra nyomasztó természetrajzát, főszerepben Lilikkel (Bánffy György) a farm vezetőjével.

Lenyűgöző intézmény a solymásztelep, nem véletlen, hogy az ide betoppanó, nyári gyakorlatra érkező fiút, Gábort (Ivan Andonov) is beszippantja a közeg, majd fokozatosan kezdi érezni, hogy valami megfoghatatlan, zsarnoki erő telepszik rá, amely tűrhetetlenné válik számára. A film tűpontosan követi azt a finom folyamatot, amelyben a zsarnoki erő által rabul ejtett, fanatizált gyakornok tudata még fel sem fogja, de teste tiltakozni kezd az önkény ellen. Örvényként szippantja, teste pedig öntudatlanul löki ki magát a hatalom karmai közül.

A diktatúra sajátos metódusa, hogy jól működő szisztémát épít, de az egyénnek fokozatosan levegőtlenné, létezhetetlenné válik közege. A Magasiskolá-ban Gaál absztrakt, eltávolító formanyelvével egyetemes jelenséget, gondolatiságot ábrázol, miközben a kommunista diktatúra elszenvedőjeként nagyon is magyar, össztársadalmi jelenségre mutat rá, a sorok közötti összekacsintásra hívja a nézőt. A kisregény és az abból készült film bravúrja, hogy miközben ráközelít a magyar valóságra, el is tart az aktuális hatalmi szimbolikától, olyan dramaturgiai eszközökkel él, melyekkel sikerül távlatokba helyezni gondolatiságot, a rend és az anarchia ellentmondásai felé irányítani a nézőt. A mészölyi kisregény nyilvánvalóan szimbólumrendszerében is remekmű, már csak a sólyom motívum is nagyon erősen rátelepszik a néző tudatára, magában rejtve a szabadság és zsarnokság, ellentmondó megnyilvánulásait.

Ragályi Elemér egyebek mellett azt is pontosan tudja, hogyan kell ennek a látszólag nyitott természeti környezetnek a fullasztóan zárt kereteit megrajzolni, nagytotáljai, körsvenkjei, élénk mégis nyomasztó színeivel éri el ezt a hatást. Mindeközben pedig nem egyszer képzőművészeti rangra emeli a mozgóképet.

Hosszas dialógusok híján a színészi játék a gesztusok nyelvére szűkül, Bánffy György megszállott tekintetével, merev, szinte részvéttelen arcával nyújt maradandót, míg a bolgár származású Andonov a testi tiltakozás megjelenítésével, több perces jeleneteket visz el önállóan. Bánffy, ha a magáért a filmért nem is kapott díjat itthon, minden bizonnyal a Magasiskolá-ban nyújtott alakítása hozzájárult ahhoz, hogy rákövetkező évben Érdemes művész elismerést kapott.

A magyar filmtörténet megkerülhetetlen munkáját készítette el 1970-ben Gaál István, újat hozva a parabolafilmek sorában is, noha későbbi filmjeiben nem élt a példázat eszközeivel. Az irodalmi adaptációk tekintetében is a kiemelkedők között említik a Magasiskolá-t.