Neymar egy hónap után visszatért, a PSG kétgólos előnyről kapott ki
A párizsiak – a koronavírusos betegek hiányzása miatt – két vereséggel kezdték a szezont, azóta viszont sorozatban nyolc meccset nyertek, és már a tabella éléről várhatták a Monaco elleni rangadót. Thomas Tuchel sérülés miatt több kulcsemberére sem számíthatott, elől azonban ott volt Ángel Di Maria, Kylian Mbappé, Moise Kean és a kispadon is bevetésre várt a combsérüléséből felépülő Neymar.
A találkozó elején a Neymar nélkül futballozó párizsiak nem nagyon találták a játék ritmusát. A Monaco sem volt veszélyes, a 11. percben Kevin Vollandnak volt egy ígéretes szabadrúgása, de Keylor Navas védeni tudta a középre tartó lövést. A PSG a 25. percben, az első helyzetéből megszerezte a vezetést. Egy labdaszerzés után Di Maria ugratta ki a félpályáról kilépő Mbappét, a francia világbajnok csatár pedig elsprintelt a kapuig majd 10 méterről a léc alá lőtt.
A 37. percben óriási lépést tett a győzelem felé a PSG. Di Maria elképesztő, sarkazós indítása után Rafinha tálalt volna középre, de a becsúszó Youssouf Fofana elkaszálta a brazil játékost, így tizenegyest kaptak a párizsiak. A labda mögé Mbappé állt oda, és félmagasan a kapu bal oldalába lőtt.
A világbajnok francia támadó a 2018-as távozása óta hetedszer lépett pályára korábbi csapata ellen, és már a hetedik gólját lőtte.
Az első félidő hajrájában a párizsiak lőttek még két gólt, de Clément Turpin játékvezető Moise Kean majd Mbappé találatát is érvénytelenítette les miatt.
A második félidőt a Monaco kezdte jobban, az 50. percben majdnem szépített a hercegségi csapat, de Volland közeli fejesét Keylor Navas óriási bravúrral védte. Két perccel később azonban már a PSG kapusa is tehetetlen volt. Egy szépen felépített támadás végén Fofana játszott a középre Vollandhoz, akit annyira üresen talált az átadás, hogy még arra is volt ideje, hogy hat méterre a kaputól átvegye a labdát, majd közelről a hálóba bombázott.
Ezt követően a Monaco nyomás alatt tartotta a PSG-t, ezért Thomas Tuchel pályára küldte Neymart, aki a október 20-án, a Basaksehir elleni Bajnokok Ligája-meccsen szenvedett combsérülést.
Érdekesség, hogy a világ legdrágább játékosa a 2017-es érkezése óta most állt másodszor csereként a párizsi csapatba.
Neymar érkezése azonban nem törte meg a Monaco lendületét, amely a 66. percben egy szép góllal egyenlített. Fofana védelem mögé betett labdájára Fabregas robbant be mélységből, a kicsúszó Keylor Navas elkaszálta a spanyol középpályást, de a labda továbbgurult Volland elé, aki közelről az üres kapuba lőtt.
A 75. percben megfordíthatta volna a meccset a Monaco. Egy kapu előtti kavarodás után Fabregas elé pattant a labda, de a világ- és Európa-bajnok középpályás hat méterről a kapu fölé lőtt.
A 81. percben mégis meccslabdához jutott a Monaco. Abdou Diallo vesztette el a labdát utolsó emberként, majd lebirkózta a ziccerben kilépő Vollandot, Clément Turpin játékvezető pedig azonnal tizenegyest ítélt, a vétkesnek pedig videózás után még egy piros lapot is adott. A labda mögé a félidőben csereként beálló Fabregas állt oda, és némi topogás után a jobb felső sarokba bombázott.
A hajrában az emberhátrányban futballozó PSG-nek már esélye sem volt az egyenlítésre, így az eredmény már nem változott. Győzelmével a Monaco feljött a második helyre, és négy pontra megközelítette az élen álló Paris Saint-Germaint.
Ligue 1., 11. forduló
AS Monaco-Paris Saint-Germain 3-2 (0-2)
Gólszerzők: Volland (52., 66.), Fabregas (84.) ill. Mbappé (25., 37.)
A PSG legutóbb február 23-án kapott két gólt egy bajnoki meccsen, és 2015 januárja óta először vesztett el meccset kétgólos előnyről.
Origo.hu