Sport

Profi boksz: Tyson fénykorának a súlyával mért be Jones ellen

Megtörtént a mérlegelés Mike Tyson és Roy Jones Jr. magyar idő szerint vasárnap hajnali bemutató mérkőzésére, amelyre Los Angelesben kerül sor. Előbbi ökölvívó alatt 220.4 fontot, utóbbi alatt 210-et mutatott a mérleg kijelzője.

Amikor Mike Tyson 1986. november 22-én, a 28. profi mérkőzésén Trevor Berbicket legyőzve először foglalta el a nehézsúly trónját, 221.25 fontot, azaz 100.36 kilogrammot nyomott. A Tony Tucker elleni 1987-es címegyesítő ütközetre 221 fonton, az azt követő évek világbajnoki mérkőzéseire (1989 nyaráig) 215 és 219 font között mért be. Ezt a három-négy évet szokás Tyson fénykorának nevezni – s valóban, a catskilli bunyós ez idő alatt olyan nagyságokat semmisített meg a ringben néhány menet alatt, mint Larry Holmes, Michael Spinks vagy Frank Bruno.

Tyson alkatához, alig 180 centis magasságához tökéletesen passzolt a szűk (vagy csak dekákkal több mint) egy mázsa, amit ha később is meg tudott közelíteni felülről, többnyire borítékolni lehetett a győzelmét.

Pályafutásának utolsó öt hivatalos meccsén leginkább árnyéka volt önmagának, a mérlegelései is szinte előrevetítették, hogy nem a régi Tysont láthatjuk majd a ringben: ezen öt mérkőzéséből négynek is 230 font fölötti testtömeggel veselkedett neki – ki is kapott háromszor.

Mindezek fényében csodaszámba megy, amit a tysonontriller.com élő közvetítése során is láthattunk péntek késő este, hogy az 54 esztendős, másfél évtizede nem bokszoló Mike Tyson alatt 220.4 fontot mutatott a mérleg kijelzője. Tyson legutóbb 1997-ben, az Evander Holyfield elleni, amúgy botrányos véget érő visszavágón volt ennyire könnyű.

Az 51 éves, csúcséveit félnehézsúlyban töltő Roy Jones eközben 210 fonton mért be pénteken a Los Angeles-i ütközetre.

NemzetiSport.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük