Kultúra

A pandémia ellenére meglepő siker a testcserés slasher-komédia

Maradt a hétvégi észak-amerikai kasszasikerlista élén a Freaky című horrorvígjáték, amelyet második hete játszanak több mint kétezer moziban Észak-Amerika-szerte.

A produkcióra péntektől vasárnapig 1,2 millió dollárért (365 millió forintért) váltottak jegyet a nézők, s így az elmúlt tíz napban már 5,6 millió dolláros (1,7 milliárd forintos) jegybevételre tett szert. A 6 millió dollárból forgatott mozi főszereplője egy sorozatgyilkos (Vince Vaughn) és egy kamaszlány (Kathryn Newton), akik akaratlanul testet cserélnek péntek 13-án.
A filmet forgalmazó Universal emlékeztetett rá, hogy a mozik jelenlegi bevételeit nem lehet összevetni a pandémia előtti állapotokkal. Tavaly ezen a hétvégén a Disney a Jégvarázs 2. című filmjét mutatta be, amely egyedül Észak-Amerikában 130 millió dollárt (39,5 milliárd forintot) keresett a premierhétvégéjén.

A Nagypapa hadművelet című vígjáték, amit hetedik hete játszanak az amerikai mozik, a hétvégén a második helyen végzett 737 ezer dolláros (224 millió forintos) jegyeladással. A Robert De Niro főszereplésével készült film eddigi összbevétele Észak-Amerikában 16,2 millió dollár (5 milliárd forint).
A kasszasikerlista harmadik helyét a Let Him Go című thriller szerezte meg, amelyben Kevin Costner és Diane Lane szerepel. A 60-as években, Montanában játszódó filmre 710 ezer dollárért (216 millió forintért) vettek jegyet a nézők 1907 moziban, így az elmúlt 17 napban összesen már 7,9 millió dollárt (2,4 milliárd forintot) keresett.

A negyedik helyen szintén horror áll, a Come Play című produkció, amely egy 2017-es kisjátékfilmből készült. A filmre 510 ezer dollárért (155 millió forintért) keltek el jegyek 1364 vetítésen.

A Disney Télapu című 1994-es filmjét küldte újra a mozikba. A lista ötödik helyére befutó családi vígjátékra a hétvégén 481 ezer dollárért (146 millió forintért) váltott jegyet a közönség.

Origo.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük