Demeter Szilárd ellen tiltakoztak a Petőfi Irodalmi Múzeum előtt

A PIM elé több cipőt is elhelyeztek, míg a múzeum táblája alá az a felirat került: tűrhetetlen.

Tiltakozó flashmobot tartott Demeter Szilárd véleménycikke miatt az AHang szerda délután a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) épülete előtt. Demeter, amellett, hogy miniszteri biztos, az intézmény főigazgatója.

A demonstrálók cipőket is helyeztek a múzeum előtt – utalva a Duna parti holokauszt-emlékműre –, amelyekben kinyomtatott verseket helyeztek el.

Demeter Szilárd véleménycikke óriási felháborodást váltott ki, a szerző ugyanis Európát „Soros György gázkamrájának”, a magyar és lengyel népet pedig az „új zsidóknak” nevezte. Demeter a cikket ugyan másnap visszavonta, de közölte: nem mond le a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről annak ellenére sem, hogy saját munkatársai is elhatárolódtak kijelentéseitől.

© Túry Gergely

A szervezők szerint Demeter cikke vízválasztó a magyar kultúrában, közbeszédben és közéletben. Úgy vélik, erre nincs és nem is lehet magyarázat. A flashmobot azért tartották, mert Demeter nem mondott le, a kormány pedig nem határolódott el az írástól. Az AHang korábban már egy petícióval is tiltakozott, Demeter lemondását követelve. A nyílt levelet már több mint 28 ezren írták alá.

© Túry Gergely

Az AHang azt ígérte, még lesz folytatása a tiltakozásnak. A PIM elé elhelyezett cipőket és csizmákat az Oltalom Karitatív Egyesületnek ajándékozzák a résztvevők.

[Forrás: hvg.hu]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük