Szórakozás

Különleges távmunka-vízumot vezetnek be a gejzírek országában

  • Az izlandi kormány módosította az eddig érvényben lévő, távmunka-vízumra vonatkozó szabályozásait, kiterjesztve a hatókört az európai schengeni övezeten túlra. A szigetország ezzel növelné a vonzerejét, de a vízumhoz szigorú feltételeknek kell megfelelni.

Globálisan is növelné a vonzerejét Izland, ahogy idén számos gazdaságban elterjedt a távmunka, ráadásul az is egyre népszerűbb, hogy valaki egy másik országban élve dolgozzon az internet segítségével. Reykjavík pedig most módosított az erre vonatkozó vízumszabályokon, kiterjesztve azokat az európai schengeni övezeten túlra – írja az RT.com.

Ha valaki megkapja az új típusú vízumot, akkor hat hónapon át zavartalanul tartózkodhat az országban, még akkor is, ha a nemzetközi határok jelentős része – a koronavírus-járvány miatt – zárva van. Ehhez azonban munkaviszonyban kell állnia a vízumot szerzőnek, és (izlandi valutában számolva) legalább hat számjegyű jövedelemmel kell rendelkeznie.

A cél egyértelműen az, hogy Izland magához csábítsa azokat a szakembereket, akik például a technológiai szektorban dolgoznak, de nem szeretnének a Szilícium-völgyben vagy San Franciscóban lakni. Izland számára elsődlegesen azért éri meg a projekt, mert ezek a jól kereső szakemberek hónapokon át az országban fogyasztanak.

Izland magához csábítaná a gazdag külföldi távmunkásokatForrás: Shutterstock

A vízum azonban világosan a gazdagabb dolgozókat célozza. A követelmény szerint ugyanis a vízum megszerzéséhez igazolni kell, hogy az adott személy legalább 1 millió izlandi koronát (7360 dollár, kb. 2,25 millió forint) keres havonta. Emellett a jelentkezőnek meg kell felelnie a kiegészítő egészségbiztosítási követelményeknek is.

Hogy ez mennyire szigorú, azt jól mutatja, hogy Bermuda például csak egy alig több mint 263 dolláros jelentkezési illeték befizetését követeli meg azoktól, akik az országban szeretnék munkával eltölteni a karantén időszakot.

Az izlandi kormány döntése mögött részben az is áll, hogy az országba látogatók száma idén majdnem 80 százalékkal csökkent a nyári szezonban a járvány miatt. Ez pedig igen nehéz helyzetbe hozta a helyi üzleteket.

A Bloombergnek nyilatkozó helyi források szerint a kormány úgy próbálja növelni a tőkebeáramlást, hogy közben elkerülje a tömeget és az egészségügyi rendszer megroppanását. Ezzel együtt pedig a jövedelemigazolás azt is szolgálja, hogy minimálisra csökkentsék annak esélyét, hogy a vízummal rendelkezők a helyi dolgozók versenytársai legyenek.

Origo.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük