Szándékosan elgázolták a hulladékszállító munkásokat Mándokon

Munkájuk végezték a hulladékszállítók Mándokon, amikor egy férfi autóval megérkezett hozzájuk, és megtámadta őket – és innen még csak rosszabbra fordultak a dolgok a rendőrségi leírás szerint.


 

A támadó ugyanis ezután távozott, majd visszatért, és nagy sebességgel, fékezés nélkül a szemétszállító autó mellett álló munkások közé hajtott autójával. Elgázolt két munkást és egy másik férfit is, aki közben odament segíteni. Csak a hulladékszállító kocsi sofőrjének sikerült kitérni az útjából.

Az autóban ekkor már ketten utaztak, egy 38 és egy 40 éves férfi, és a gázolás után az utas szállt ki, és szitkozódva a földön fekvő sérültek felé indult, akik igyekeztek mielőbb talpra állni és elmenekülni, írja a rendőrség.

A munkások egy közeli vegyesboltban kértek menedéket a rendőrök megérkezéséig. A támadók oda is követték őket, az üzlet belülről lezárt ajtajában állva követelték, hogy jöjjenek ki, és azzal fenyegetőztek, hogy megölik őket.

A kiérkező záhonyi rendőrök elfogták az elkövetőket, emberölési kísérlettel gyanúsítják őket. A sérülteket kórházba vitték, mindannyian könnyű sérüléseket szenvedtek.

[Forrás: police.hu & 444.hu]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük