Hi-TechSzórakozásVilág

Két videokártyát kaphat a PlayStation?

Érdekes szabadalom került elő a Sony háza tájáról, amely alapján a PlayStation-üzletágnál felmerült a két videovezérlőt használó játékkonzol készítésének az ötlete. A még tavaly januárban beadott, és most nyáron nyilvánosságra hozott dokumentum szerint a technológia az otthoni konzolokban, továbbá a felhős játékstreamelő szolgáltatások szerverein is bevethető volna.

Így néz ki darabjaira bontva a Sony PlayStation 5FORRÁS: SONY 

A kettő közül természetesen az otthoni konzolok esetében érdekesebb az ötlet, a Sony hasonló koncepciót pedzeget, mint amikor régen a PC-s játékosok az NVIDIA SLI és az AMD CrossFire technológiákkal két videokártyát próbáltak használni a játékokban. Ez többféle módon is működhetett, például a páros képkockákat az egyik, míg a páratlanokat a másik GPU renderelte.

Ez persze nem volt olcsó mulatság, ráadásul a játékoknak is támogatniuk kellett dupla GPU-s működést, így a gyártók bánatára már évek óta a legvérmesebb gamereket sem foglalkoztatja a gyakorlatban célszerűtlennek bizonyult koncepció.

Variációk egy témára, illusztráció a Sony szabadalmábólFORRÁS: SONY 

A szabadalomban lévő ötlet leginkább azért érdekes, mert Sony nem mondott le a virtuális valóságról: nem nagy titok, hogy készül a második generációs PlayStation VR headset, az egy helyett két darab videovezérlő potenciálisan nagy segítséget jelenthetne a nagy képfrissítési sebességű VR-játékok renderelésében.

A most rivaldafénybe került szabadalomból persze nem érdemes túlságosan messzemenő következtetéseket levonni, ám ettől függetlenül érdekes, hiszen a Sony mérnökei a konzolos világban még nem látott ötleteket feszegetnek benne.

[Forrás: origo.hu]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük