Belföld

Több rendőr és katona is meghalt már koronavírusban

Több halottja és súlyos állapotban lévő betege is van már a koronavírus-járványnak a rendvédelmi dolgozók között, írja a Népszava.

A rendőri állomány két, a honvédségi egy civil tagja, a katasztrófavédelem és a büntetés-végrehajtás egy-egy munkatársa, illetve két fogvatartott vesztette életét a járványban – tudta meg a lap.

Az adatok az ORFK-tól vannak, és eszerint a pandémia kezdetétől december elsejéig 3579 igazolt pozitív fertőzöttet regisztráltak a rendőrök között, akik közül 2001-en meggyógyultak.

Egy civil munkatárs meghalt, egy katona lélegeztetőgépre került a fertőzés szövődményei miatt a Magyar Honvédségnél, ahol december 3-áig 880 aktív fertőzöttet tartottak nyilván. A betegek közül hatan kerültek kórházba, 2064 katona és civil dolgozó már felgyógyult a betegségből, közölte a lappal a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya. A harmincezres állomány tíz százaléka kapta eddig el a vírust.

A katasztrófavédelemnél egy ember halt meg, egy pedig szövődményekkel kórházba került. A Büntetés-Végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) szeptemberben még arról számolt be, hogy náluk nincs koronavírusos eset. December 4-i tájékoztatásuk szerint azonban már 537 fő Covid-19 aktív fertőzött van a mintegy nyolcezres személyi állományban. Itt egy munkatárs halt bele a fertőzésbe, egy másikat pedig intenzív osztályon ápolnak. A rabok közül ketten haltak meg koronavírus miatt.

[Forrás: 24.hu]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük