GazdaságHi-TechVilág

A vártnál gyorsabban tör előre az elektromos autózás

Az elektromos autózás előretörése gyorsabb ütemben zajlik, mint korábban várták. Az átállás az itthoni gyáraknak könnyebb, a beszállítóknak viszont nehezebb feladat. Így szól az iparági szakértők helyzetértékelése, amelyet hétfői számában ismertet a Világgazdaság.

Az új technológiákra való átállás, főképp az elektromos autózás előretörése, sokkal gyorsabb ütemben zajlik, mint azt korábban várták – mondta Nyírő József, a Magyar Jármű alkat részgyártók Országos Szövetségének elnöke járműipari cégek vezetőinek. Úgy fogalmazott, hogy a trendet minden magyarországi ágazati szereplőnek tudomásul kell vennie.

A beszállítók főként a keresleti oldalra figyelnek, és nem a szigorodó szabályozásokra. Közülük csak azok lehetnek optimisták, akik képesek alkatrészeket szállítani az elektromos járművekhez. Biztató, hogy a közép- és kelet-európai részesedés eddig is emelkedett az autóipari termelésben, és ez a trend az elektromosítással folytatódik.

Rózsa Tamás, a Top Tier Consultants stratégiai tanácsadó társaság vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy csak azok a vállalatok tekinthetnek optimistán a jövőbe, amelyek képesek alkatrészeket szállítani az elektromos járművekhez.

A figyelmeztetések nem alaptalanok, egymást érik azok az üzleti és politikai döntések, amelyek felgyorsítják a villanymeghajtás elterjedését, egyúttal a kizárólag belső égésű konstrukciók piacvesztését – mutat rá, hozzátéve, hogy a magyarországi gyárak sorsát alapvetően a csoportszintű elektromosítási tervek határozzák meg.

Ebben jól áll a Volkswagen-csoport égisze alá tartozó Audi, a Daimler és a Debrecenben új egységet megvalósító BMW is. A Suzukira viszont ráférne az erősítés. Az esztergomi üzemre is igaz, hogy átkalibrálása legfeljebb néhány százmillió euróból kivitelezhető lenne, ám a japán márka portfóliójából egyelőre hiányzik az elektromos autó.

A szakértő nem a hazai gyárakért aggódik – a PSA tulajdonában lévő, csak benzinmotorokat készítő szentgotthárdi Opel termelését is kiszámíthatónak látja középtávon –, hanem a beszállítói kör miatt, amely elsődlegesen a keresleti oldalra figyel, és nem a szigorodó szabályozásokra, és kockázatosnak látja felültervezni az elektromos járművekhez kapcsolódó kapacitásait.

Pedig aki nem vesz részt az e-autók alkatrészeinek beszállításában, az kiszorul a piacról. Ez az üzenet mintha nem ment volna át – vélekedik Rózsa Tamás.

[Forrás: index.hu]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük