Az elektorok megválasztották Joe Bident az USA következő elnökének
Az USA-ban a választáskor az emberek hivatalosan csak arról szavaznak, hogy a saját államuk elektorai melyik elnökjelöltet támogassák. Ez a közbülső elektori szavazás leginkább formaság, de azért idén voltak, akik emiatt is izgultak, mert Trump még mindig nem fogadta el a november 6-i választás végeredményét, így felmerült, hogy talán valahol balhé lesz. Michigan államban volt is egy kicsi, néhány republikánus szimpatizáns megpróbált betörni az épületbe, ahol az állam elektorai szavaztak, de nem sikerült nekik.
Miután rendben lement a szavazás, és minden elektor úgy szavazott, ahogy arra az államában a nép felhatalmazta, Joe Biden rövid beszédet tartott.
Ebben azt ígérte, hogy helyreállítja a nemzet egységét, és ugyanolyan keményen dolgozik majd azokért is, akik nem rá szavaztak. A járvány megállításával akarja kezdeni a munkát, a lakosság mielőbbi beoltásával. Segítséget ígért a járvány miatt anyagi problémákkal küszködőknek, és azt mondta, hogy a helyreállítás után jobb gazdasági rendszer épül, mint előtte volt.
Trump először csak arról írt a Twitteren, hogy elfogadta az igazságügy-minisztere lemondását – William Barr távozását azzal indokolta, hogy szeretné a családjával tölteni a karácsonyt. Aztán néhány órával az elektori szavazás után újra elkezdett arról írni, hogy sok csalás volt, a rá adott szavazatokat több helyen Bidenhez számolták. Az elektorok döntésére azonban nem reagált.
Január 6-án kell a Kongresszusnak jóváhagynia a választás végeredményét, az ülést vezető Mike Pence alelnök jelenti be akkor a hivatalos győztest, aki január 20-án teheti le az esküt, és akkortól lesz elnök.
[Forrás: 444.hu]