GazdaságÜzletVilág

Lehet, hogy eladja a Reebokot az Adidas

Az Adidas német sportcikkgyártó konszern vizsgálja, hogy milyen stratégiai lehetőségei vannak a Reebok márkát illetően. Az Adidas nem zárja ki azt sem, hogy eladja amerikai székhelyű leányvállalatát.

Az Adidas hétfőn közölte, hogy az új ötéves stratégiája meghatározására irányuló tervezés részeként felmérik az alternatívákat a Reebok vonatkozásában. A stratégiai lehetőségek között szerepel a Reebok értékesítése, de a megtartása is. A végleges döntést március 10-én hozzák nyilvánosságra, amikor hivatalosan ismertetik a vállalat új stratégiáját – írta az MTI.

A bajorországi központú Adidas 2006-ban vásárolta meg 3,8 milliárd dollárért a Reebok 100 százalékos tulajdoni hányadát azzal a céllal, hogy hazai földön szálljon harcba a rivális Nike-val. A Reebok azonban 2018-ig veszteséges maradt, és a talpra állás elhúzódása miatt a befektetők folyamatosan szorgalmazták, hogy az Adidas szabaduljon meg tőle.

Az Adidas 2016-ban indította el a Reebok pénzügyi szanálási programját, és a tervezettnél két évvel korábban, már 2018-ban nyereségessé vált a bostoni székhelyű vállalat. A novemberben közölt idei harmadik negyedéves beszámoló szerint az Adidas márkából származó bevételek 2, míg a Reebok termékekből származó bevételek 7 százalékkal csökkentek.

Elemzők szerint a Reebok vonzó célpont lehet magánbefektetési vállalatok vagy más kisebb, ugyancsak az amerikai piacra igyekvő sportszergyártók számára. Az Adidas 1,48 százalékos pluszban, 287,50 eurón zárt hétfőn a frankfurti tőzsdén, kedd délelőtt pedig 0,10 százalékos pluszban, 287,80 eurón jegyezték.

[Forrás: index.hu]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük