Belföld

Kiflicsücsköt evett, összeesett egy férfi Budapesten

Összeesett és meghalt egy középkorú férfi szombat délután Budapesten, a Teleki téren. A Ripost információi szerint a tragédia kiflievés közben érte a férfit.

Annyit láttam, hogy szirénázva jön a mentő, majd egy földön fekvő emberhez rohannak a kocsiból, és szinte egyből elkezdik pumpálni a mellkasát. Előtte még egy rendőr is a segítségére sietett, nem tudom, hogy ő erre járőrözött-e éppen, vagy őt is riasztották

– mesélte a Teleki téren található piac biztonsági őre. A tragikus történetnek többen is szemtanúi voltak. Egy másik szemtanú szintén megerősítette: a hatvanas éveiben járó áldozat éppen a pékségből lépett ki, és kiflit evett, amikor rosszul lett, és összeesett.

Borzasztó volt látni, ahogy küzdenek érte, de sajnos nem tudták megmenteni. Az egyik mentőst megkérdeztem, mi lelte. Ő azt mondta, hogy sajnos már találkozott a férfival, nem először kellett újraéleszteni, rossz lehetett a szíve. Én viszont úgy láttam, hogy inkább fuldokolt, levegőért kapkodott. Hogy szívrohamot kapott-e, vagy megfulladt? Ki tudja. De nagyon sokáig küzdöttek érte

– mondta a napilapnak a férfi.

[Forrás: index.hu]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük