Gazdaság

Most fellélegezhet a forint, de két év múlva 380 lehet az euró

Október második felében még a tavasszal látott 370 közeli mélypont fenyegette a forintot, azóta viszont 355-ig erősödött vissza a magyar deviza. Ebben jelentős szerepe volt annak, hogy csütörtökre sikerült tető alá hozni a költségvetésről és a helyreállítási alapról szóló alkut az EU-csúcson, így elhárult a magyar és lengyel vétó veszélye, ellenkező esetben a szakemberek szerint ismét forintgyengülés jöhetett volna.

A Commerzbank elemzője szerint a következő időszakban két tényező támogathatja a forintot, illetve akadályozhatja meg a gyengülését:

  • A gazdaság kilábalásával kapcsolatos hírek 2021 második negyedévétől, melyeket a vakcinákkal kapcsolatos hírek támogathatnak.
  • A továbbra is erős euró, ami többek között a forintra is pozitív hatással van.

Ezeknek köszönhetően 2021 első felében még nem kell tartani a forint gyengülésétől, viszont a gazdasági növekedés visszatérésével az infláció is emelkedni kezdhet ismét. Akkor pedig a gazdasági növekedés helyett ismét a negatív magyar reálkamat lehet a legfontosabb a piac számára. A bank elemzője arra számít, hogy ebben a helyzetben az MNB nem siet majd szigorítani a monetáris kondíciókat, így ismét intenzív forintgyengülés indulhat el 2021 második felében.

2021-ben a piac várhatóan teszteli majd az MNB tűrőképességét, a forintgyengülés pedig további inflációs nyomást okozhat

– véli Tatha Ghose, a bank elemzője.

Ez a nyomás szerinte csak arra lesz elég, hogy a Monetáris Tanács legfeljebb jelképes kamatemelést hajtson végre 0,9%-ra emelve az alapkamatot. A magyar jegybankot segítheti, hogy az EKB várhatóan legalább 2022-ig fenntartja a jelenlegi laza kondíciókat, így csak az esetleges piaci nyomástól kell tartaniuk a forint piacán. Emellett további kockázatot jelenthet a várhatóan továbbra is rossz viszony az Európai Unióval, a mostani megállapodás ellenére a Commerzbank szerint reális annak veszélye, hogy Magyarország és Lengyelország is veszít majd uniós forrásokat.

Ghose szerint 2021 végére 370-ig gyengülhet a forint az euróval szemben, ami új történelmi mélypontot jelentene a magyar deviza szempontjából. Innen aztán enyhülő ütemben, de 2022-ben is folytatódhat ez a trend,

két év múlva 380 forintba kerülhet egy euró.

Címlapkép: Getty Images

Index.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük