Belföld

Több tucat újabb közútfejlesztés tervezése kezdődhet meg

Hetvennégy újabb közútfejlesztés tervezése kezdődhet meg – közölte vasárnap az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A kormány összesen 82 milliárd forintot biztosít újabb gyorsforgalmi, főúti, települési elkerülő, csomóponti és hídfejlesztések előkészítésére.

A továbbtervezhető gyorsforgalmi fejlesztések sorába tartozik

  • az M2 Vác utáni folytatása egészen az országhatárig;
  • a Békéscsaba gyorsforgalmi bekötését megteremtő M44 Kecskemétig érő szakaszának előkészítése;
  • az M3 autópályától a román határig vezető M49 autóúttal a harmadik négysávos kapcsolat jön majd létre Erdély irányába;
  • jelentősen javul a Szombathely és a szomszédos városok (Körmend, Kőszeg) közötti közúti összeköttetések színvonala is;
  • az M81 az M1 és az M7 között létesít észak–déli irányú gyorsforgalmi folyosót Budapesttől távolabb, Székesfehérvár érintésével.

Több előkészítési projekt alapozza meg főútszakaszok négysávosítását például Debrecen, Jászberény, Kecskemét, Nagykanizsa, Veszprém és Zalaegerszeg térségében. Ajkától Zircig számos településen javítják a helyi életminőséget a belső útszakaszok tehermentesítésével a megtervezendő elkerülő útszakaszok, egyebek mellett Bajánál, Etyeknél, Gyöngyösnél, Győrnél, Hatvannál, Környénél, Siófoknál, Soltvadkertnél. Mohácson és Vácott a Dunán, Szolnokon és Szegeden a Tiszán, Szamossályiban a Szamoson épülhet új híd. Autópályás és főúti csomópontok tervezése is megkezdődik a többi között Balatonfürednél, Gödöllőnél, Kunszentmártonnál és Üllőnél – olvasható az ITM közleményében.

„A 2016-ban indult Útprogram eddigi teljes keretösszege 3200 milliárd forint volt. A megkezdődő előkészítésekkel további 3000 milliárd forintnyi közútfejlesztés alapjait tesszük le. A tervezett beruházásokban újabb felhatalmazó kormánydöntések után összesen mintegy 1200 kilométer új és fejlesztett közútszakasz, ezen belül mintegy 560 kilométer négysávos út készülhet el. A tervezés elvárt ütemű előrehaladása és a szükséges források rendelkezésre állása esetén egy-két helyszínen akár már jövőre megtörténhetnek az első kapavágások” – idézik Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárt.

A kormány egy novemberi kormányhatározatban már elkülönített összesen mintegy 430 milliárd forintot négy, kiemelt társadalmi igényen alapuló közútfejlesztés megvalósítására. 2021 és 2024 között megépül az M76 autóút Fenékpuszta és Zalaegerszeg közötti szakasza, befejezik az M6 autópályát a Bóly és Ivándárda közötti szakasz megépítésével. E forrásmennyiségből a hazai költségvetés terhére biztosíthatók a 37-es főút Szerencs–Gesztely szakasza négysávúsításának és a Sajószentpéter–Berente elkerülő kivitelezésének költségei is.

[Forrás: index.hu]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük