Megúszhatják a kártérítést a beszállítók, ha a vírus miatt nem tudnak teljesíteni

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az elhúzódó peres ügyek elkerülése érdekében azt kéri a kiskereskedelmi áruházláncoktól, hogy a beszállítóknál az igazolt koronavírus fertőzések miatt kialakult termelési és szállítási problémákat a lehető legnagyobb rugalmassággal, empátiával kezeljék.

Az NAK az MTI-nek hétfőn küldött közleményben kiemelte, hogy a kamara állásfoglalást adott ki az élelmiszer-nagykereskedelemben a koronavírus-járvány miatt kialakult vis maior esetekkel kapcsolatban. Eszerint a járványügyi veszélyhelyzet okán igazoltan bekövetkezett akadályoztatás is vis maior helyzetnek minősül.

Hangsúlyozzák, ha valamely szerződő fél nem képes teljesíteni szerződéses kötelezettségeit, de bizonyítja, hogy a „szerződésszegést” ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, akkor a szerződésszegő fél nem köteles megtéríteni a másik fél esetleges kárait, azaz mentesül a kártérítési kötelezettség alól.

Kifejtették, a mentesülésre csak akkor van lehetőség, ha az említett körülmény a vírussal közvetlen összefüggésbe hozható, és következményei elvárható intézkedésekkel sem háríthatók el, valamint az a szerződés megkötésének időpontjában nem volt előrelátható.

24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük