Az óra, ami látszólag magától jár: így működik az Atmos

Bármilyen furcsán is hangzik, még a legszebb órák is a fizika törvényei szerint működnek. A mechanikus óra akkor jár, ha valami felhúzza a rugót, ami hajtja. Ez asztali órák esetében többnyire kétféleképpen történik: az egyik verzió, amely hasonló a karórák hajtásához, hogy egyszerűen felhúzzuk, az óra pedig addig ketyeg, ameddig a rugó ki nem enged. A másik esetben egy lengősúly az, ami folyamatos mozgásban tartja az órát. Ami fontos, hogy mindkét esetben látunk valamilyen erőt, amely megindítja az óra működésének folyamatát. Nem varázslat ez, hanem fizika, az óra működtetéséhez emberi beavatkozás kell, aztán hogy meddig megy tovább, az függ attól, mekkora járástartaléka van a benne lévő rugónak.

És akkor ott van az Atmos. A Jaeger-LeCoultre szinte varázslatos órájára szinte kicselezi a fizika törvényeit, és még sok óragyűjtő számára is teljesen érthetetlen a szerkezet működése, hiszen az asztali óra egyszerűen megy, nincs benne súly és felhúzni sem kell, csak jár.

A titok a névben van

Az Atmos titka ott van a nevében is, és még leírva is hihetetlennek tűnik: az órát a légnyomásban végbemenő apró, emberi szem számára érzékelhetetlen változások hajtják. A legtöbb anyag a hőmérséklet hatására tágul vagy összehúzódik.

Az Atmos titka, hogy olyan anyagokat használnak benne, amelyek erőteljesen reagálnak a hőmérsékletváltozásra.

A hőmérsékletváltozással hajtott órák ötlete nem új, már négyszáz évvel ezelőtt is kisérleteztek vele, de ezek az órák jellemzően nem voltak túl precízek. Az Atmos, bár akkor még nem kapta meg ezt a nevet, története az 1920-as évekig nyúlik vissza, amikor egy Jean-Léon Reutter nevű svájci mérnök újradolgozta ezeknek a klasszikus óráknak a működését, és a fém tágulása helyett higanyt alkalmazott. A higanynak ezt a tulajdonságát nem csak az óráknál, hanem a lázmérésnél is sokáig használták, de maga az anyag annyira mérgező, hogy mostanra elvetették. A később sorozatgyártott órákban a higany mellett ammónia, egy hasonlóan egészségtelen anyag is volt, ám a Jaeger-LeCoultre számára a harmincas évektől Atmos néven sorozatgyártott órák már máshogy működtek.

Vinil klorid-tüdő

Ezekben a tüdőszerű tartályt töltöttek meg vinil kloriddal, amely a legapróbb hőmérsékletváltozás hatásra is tágul, és meglepően hasznos módon pont valahol a szobahőmérséklet környékén kezd el párologni. Így az állandó apró változásoknak köszönhetően a vinil klorid-tüdő folyamatos mozgással tudja önmagától felhúzni a szerkezetben lévő rugót. A trükk az, hogy az Atmos többi részét úgy tervezték meg, hogy a lehető legkevésbé legyen érzékeny a hőmérsékletkülönbségekre, a billegőt tartó fém például Elinvarból, egy szokatlan króm és nikkel ötvözetből készül. A precizitást szem előtt tartva a billegő, amely az óra járását szabályozza, percenként csupán kettőt billeg, ami szokatlanul lassú egy óránál.

Az Atmos önmagában olyan, mintha varázslatos módon kerülné meg a termodinamika második főtételét, és önmagától működne. Ez az egyik legérdekesebb hajtású óra a világon, és az benne a csodálatos, hogy maga a szerkezet már egy évszázada velünk van.