BulvárSzórakozásVilág

Ők lehetnek a jövő tévésztárjai: új tehetségek 2020 sorozataiból

2020-ban a világsztárok, sokat látott színészek mellett rengeteg, kevésbé ismert fiatal is megjelent a tévében, akikre érdemes lesz a jövőben is odafigyelni.Tudhattad volna, a Normális emberek vagy épp A Bly-udvarház szelleme több izgalmas szereplővel szolgált, de például A másik út főhősét, az Ez így nem oké kamaszait vagy a Dash és Lily szerelmespárját is hamar megszerettük. Bemutatunk több tehetséget a tévéből, akik még nincsenek harmincévesek, és kíváncsian várjuk a következő szerepeiket.

Matilda De Angelis (Tudhattad volna)

Az olasz színésznő Nicole Kidman, Hugh Grant és Donald Sutherland HBO-s produkciójában, a Tudhattad volna című minisorozatban kapta első nemzetközi szerepét, és egyből meg is mutatta magát anyaszült meztelenül. A reménybeli sztár azóta már az igaz történeten alapuló Rózsa-sziget-ben is megjelent, és a Leonardo da Vinciről szóló új sorozatban, a Leonardo-ban is szerepet kapott.

Pék Ádám (Mintaapák)

„Ádám segített abban, hogy helyre kerüljenek bennem mindenféle furcsa érzések. Nagyon jó vele dolgozni. Imádom benne, hogy normális gyerek, akinek ha azt mondják, forog a kamera, akkor profi színésszé változik, majd megint gyerek lesz belőle” – foglalta össze Makranczi Zalán. A kisfiút láttuk forgatáson is, hihetetlen természetességgel jött-ment, tette a dolgát, a stáb is nagyon dicsérte. A gyerekszereplőkkel sokszor nehéz, mert néha olyan, mintha szavalnának, kicsit merevek, de a Danit alakító legényke laza, vicces és még sokat mutathat, ha a színjátszás felé mozdul.

Isla Johnston (A vezércsel)

Most 13 éves, két éve már játszott egy Invasion című sci-fiben. Ő alakítja 2020 egyik legnagyobb őszi sorozatában, A vezércselben a gyerek Beth Harmont, aki árvaházba kerül, és ott, a pincében, a mogorva karbantartó öregúrral sakkozni kezd. Nem kell nagyot alakítania a szerepben, arca legtöbbször egykedvű vagy mélabús, de tökéletesen hozta, amit kértek tőle, úgyhogy valószínűleg látjuk még sokat. A kamasz főszereplőt már Anya Taylor-Joy hozta a sorozatban, de neki korábban már volt egy-két nagy szerepe.

Paul Mescal (Normális emberek)

Sally Rooney könyvének tévés adaptációjához két helyes, szimpatikus fiatalt találtak az alkotók a központi szerelmesek szerepére, a valamivel tapasztaltabb Daisy Edgar-Jones mellett Mescal is hamar megszokta a kamerát – pedig ez volt az első komolyabb munkája, előtte csak a Bump című sorozatban tűnt fel. Alakításáért egyből Emmy-díjra jelölték, azóta pedig már egy Rolling Stones-klipben és a The Deceived című minisorozatban is benne volt.

Shira Haas (A másik út)

Az izraeli színésznő a hazájában már 2014 óta látható a tévében, majd a Rooney Mara-féle Mária Magdolná-ban is feltűnt egy kisebb szerepben – az Unorthodox, vagyis A másik út főszerepét azonban mintha már kimondottan rá írták volna, az alakításáért őt is jelölték Emmy-díjra. Az igaz történeten alapuló minisorozatban egy zsidó lányt játszott, aki a szigorú New York-i közösség – egyben újdonsült férje – elől Berlinbe menekült. A szériát itt ajánlottuk.

Gáspárfalvi Dorka (Mintaapák)

Csak 18 éves, de nem idén tűnt fel, ötéves kora óta forgat, hatévesen kapta meg első komoly szerepét Szabó István Az ajtó című filmjében, ahol Helen Mirren gyermekkori énjét alakította, majd egyre több magyar, illetve külföldi műben szerepelt. Kilencévesen végezte el a kaszkadőrképzést, a Mindenki című kisfilmben is főszereplő volt, amely 2017 februárjában hazahozta a legjobb kisfilmnek járó Oscar-díjat. A Magyar Állami Artistaképző Intézet diákja volt, mind a négy évet kitűnő tanulóként zárta. Játszott a The Alienist sorozatban, a BÚÉK-ban, a Mintaapák-ban pedig Csenge karakterét alakítja, persze remekül.

Wyatt Oleff (Ez így nem oké)

Az I Am Not Okay with This két kamasz főszereplője már az Az-ban és folytatásában is együtt játszott, Sophia Lillisre pedig az Éles tárgyak-ból is emlékezhetnek a nézők – Oleff viszont itt kapott először komolyabb tévés munkát, miután például a Kertvárosba száműzve és az Egyszer volt, hol nem volt egy-egy epizódjában is megjelent. A moziból egyébként A galaxis őrzői-ből lehet még ismerős, ott Chris Pratt karakterének a gyerekkori mását alakította.

Midori Francis (Dash és Lily)

Dash és Lily két New York-i fiatalról szólt, akik egy nyomolvasós játékot játszottak, különféle helyszíneken hagytak egymásnak üzeneteket, aminek során egymásba is szerettek. Ehhez a történethez szintén sikerült két szimpatikus szereplőt találni: a srácot a The Walking Dead-ben és az Eufóriá-ban is látott Austin Abrams játszotta, a lányt pedig Francis, aki például a Jó srácok-ban vagy az Ocean’s 8: Az évszázad átverésé-ben tűnt fel korábban.

(origo.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük