Sport

Mol Fehérvár: 24 éves kapus érkezett kölcsönbe – hivatalos

A labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár FC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy kölcsönvette a román élvonalbeli FC Viitorul 23 éves, magyar és román állampolgársággal is rendelkező kapusát, Tordai Árpádot.

A klubhonlap beszámolója szerint Tordai Árpád 1997-ben (március 11-én) született Marosvásárhelyen. 2014-ben lett az FC Viitorul labdarúgója, később egyaránt fél évet játszott kölcsönben a Petrolulban és a kolozsvári Universitateában is. Korábban a román U17-es és U21-es válogatottba is kapott már meghívót.

A 23 éves kapus átigazolása január 15-én válik hivatalossá, ám a Viitorul engedélyével már a fehérváriakkal készül, a horvátországi edzőtáborba is elutazott.

Tordait az idény végéig vette kölcsön a Mol Fehérvár, ám Kovács Zoltán sportigazgató nyilatkozata szerint vételi opciót is szereztek a játékjogára.

„Nagyon örülök, hogy tavasszal Magyarországon futballozhatok, régi álmom vált ezzel valóra. Célom, hogy olyan teljesítményt nyújtsak a Vidiben, hogy a kölcsönszerződés lejárta után is számítson rám a klub. A karrierem szempontjából mindenképp előrelépést jelent a Vidi. Lassan két éve már, hogy rendszeresen nyomon követem a magyar bajnokság történéseit, tisztában vagyok az erőviszonyokkal, és nagyon várom, hogy elkezdhessem a közös munkát a csapattal” – mondta a molfehervarfc.hu-nak Tordai Árpád, aki a 97-es számú mezt választotta.

„Kovácsik Ádám sajnálatos sérülése miatt reagálnunk kellett a kapusposzton kialakult helyzetre. Emil Rockov és Kovács Dániel remek kapusok és ki kell emelnem, hogy Dala Martin személyében ugyan van egy rendkívül tehetséges, 2004-es születésű, az utánpótlás-válogatott keretben is szereplő kapusunk is, de egy tizenhat éves kapussal nem vághatunk neki az előttünk álló sűrű tavaszi szezonnak, ezért a román utánpótlás-válogatott Tordai Árpádot vettük kölcsön vételi opcióval. Azért volt erre szükség, hogy ne kerülhessünk kellemetlen helyzetbe egy esetleges újabb sérülés vagy eltiltás miatt” – fogalmazott Kovács Zoltán, a Mol Fehérvár sportigazgatója.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Dárdai Palkó (Hertha BSC – Németország)
Kölcsönbe érkezők: Tordai Árpád (FC Viitorul – Románia)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Gaius Makouta (kongói, Braga – Portugália, legutóbb kölcsönben Beroe – Bulgária), Besard Sabovic (svéd-északmacedón, Mjällby – Svédország)
Távozók:
Kölcsönbe távozók: 
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Elek Ákos, Futács Márkó

A MOL FEHÉRVÁR FC FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Felkészülés kezdete: 
január 4.
Edzőtábor: január 6–16., Porec (Horvátország)
Felkészülési mérkőzések
Január 8., Umag: HNK Rijeka (horvát I.)–Mol Fehérvár
Január 10., Umag: Sturm Graz (osztrák I.)–Mol Fehérvár
Január 12.: Mol Fehérvár–HNK Orijent (horvát II.)
Január 14., Rovinj: Dinamo Zagreb (horvát I.)–Mol Fehérvár
Január 16., 11.00, Rovinj: NK Osijek (horvát I.)–Mol Fehérvár

NemzetiSport.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük