BelföldKék hírek

Álmentős fosztott ki több magyar vendégházat

A férfi börtönben is ült, szabadulása után rögtön szobát foglalt.

A rendőrség elfogta azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy magát mentősnek kiadva országszerte károsított meg szállásadókat.

A hatóság honlapján azt írja, hogy a férfi egy internetes oldalon foglalt szobákat, majd mindenhonnan a foglalás lejárta előtt és fizetés nélkül távozott.

Gyulára, egy apartmanházba január 6-án érkezett három napra. A szolgáltatást nem fizette ki, ezért az apartman üzemeltetője január 13-án feljelentést tett. A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei egy hét alatt elfogták az utazgató férfit, január 21-én hajnalban a Pest megyei Nagykátáról, egy panzióból állították elő.

A 28 éves férfi a legtöbbször mentősnek adta ki magát és az elmúlt hónapokban a gyanú szerint öt megyében követett el bűncselekményeket. Tavaly szeptember 24-én szabadult a börtönből és már azon a napon is foglalt szobát. Általában lopott mentőskabátban jelent meg az interneten lefoglalt szálláshelyeken. Gyakran útközben, vonatról intézte a foglalásokat úgy, hogy kölcsönkérte utastársai telefonját. Arra hivatkozott, hogy a munkája miatt, hivatalos ügyben utazik, ezért tudott szobákat foglalni. Mindenhonnan fizetés nélkül távozott és több helyről lopott is, televíziókat, kulcsokat vitt el.

(hvg.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük