Nem jól tárolták a Moderna vakcináit, leállt a svéd oltási program








Svédország öt régiójában ideiglenesen leállították az oltási programot a Moderna vakcinájával, mert nem megfelelő módon tárolták a szállítás során.
Az amerikai cég körülbelül 2100 adag vakcináját nem megfelelő hőmérsékleten tárolták, viszont ezekből az oltóanyagokból nagyjából ezret már beadtak – közölték az egészségügyi tisztségviselők a portál szemléje szerint.
A közegészségügyi ügynökség vizsgálja, hogy a nem megfelelő tárolás befolyásolta-e a vakcina hatékonyságát és újra be kell-e oltani az érintett embereket.
A szóban forgó oltóanyagokat egészségügyi dolgozóknak adták be, akiket üzenetben értesítenek az incidensről – mondta Ingemar Hallen, a fertőző betegségek elleni védekezésért felelős orvos Varmlandban.
A Moderna vakcináit forgalmazó Apoteket AB svéd gyógyszertár közölte, hogy vizsgálja a történteket.
A közegészségügyi ügynökség szerint Svédországban mintegy 146 ezer embert oltottak be a koronavírus ellen január 17-ig.
(napi.hu)





- Orbán laboratóriumában a textilmaszkról FFP2 maszkra állnak át
- Tűz ütött ki a világ legnagyobb vakcinagyártó vállalatánál