Kék hírek

Októberben szabadították ki hívei a börtönből, most megnyerte a kirgiz választást

A nacionalista Szadir Zsaparov nyert nagy többséggel a vasárnapi kirgiz elnökválasztáson, amelyet a tavaly őszi zavargások, a kormány összeomlása miatt írtak ki.

A választási bizottság által közölt előzetes eredmények szerint az 51 éves politikus a szavazatok csaknem 80 százalékát söpörte be a közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságban, így második fordulóra nem lesz szükség. A második helyezett Adahan Madumarovra, az Egységes Kirgizisztán vezetőjére a választók 6 százalék voksolt. Ugyancsak 80 százalék körüli arányban támogatták a választók az elnöknek szélesebb jogköröket biztosító alkotmánymódosítást. A részvételi arány 38 százalékos volt.

Zsaparovot a korábbi politikai válságok idején elkövetett túszejtés miatt tizenegy és fél évi elzárásra ítélték, október elején hívei szabadították ki a börtönből.

Ezt követően ügyvivőként előbb kormány-, majd államfőnek nevezték ki.

Az új elnök, aki egyesek szerint valójában elődje, a lemondott Szooronbaj Dzsejenbekov embere, nacionalista retorikája ellenére többször hangsúlyozta, hogy szoros kapcsolatot kíván fenntartani a szerinte stratégiai partnernek számító Oroszországgal.

Kirgizisztán káoszba fulladt az októberben tartott parlamenti választás után, amelyen az államfőhöz közeli pártok kerültek be a törvényhozásba, míg a magas parlamenti küszöböt több kisebb ellenzéki párt nem tudta megugrani. Tömeges tüntetések kezdődtek a fővárosban, Biskekben és más nagyvárosokban is, a tiltakozók megszálltak kormányzati épületeket. Ezek hatására a központi választási bizottság érvénytelenítette a választási eredményeket.

forrás: MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük