Világ

Teljesen leállítaná a benzines és dízelautók gyártását az egyik autógyár

Teljesen leállítaná a benzines és dízelautók gyártását a General Motors. A detroiti cég tervei szerint 2035-re már kizárólag elektromos járműveket dobnának piacra, 2040-re pedig az egész cég karbonsemleges lenne.

Hatalmas átalakulás előtt áll a legendás General Motors (GM) autógyártó. Az amerikai cég ugyanis bejelentette, 2035-re kizárólag elektromos autókat terveznek gyártani – írja a CNBC.

EZZEL PÁRHUZAMOSAN 2030-RA AZ AMERIKAI GYÁRAIKBAN MÁR CSAK MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOKAT HASZNÁLNÁNAK A TERMELÉSHEZ, 2035-RE PEDIG MÁR A GLOBÁLIS GYÁRTÁST IS CSAK MEGÚJULÓKBÓL FEDEZNÉK.

Ezzel a vállalat öt évvel korábban hajtaná végre az átállási tervét az eredetileg tervezett 2040-es célhoz képest.

A hírre a GM részvénye is jól reagált. A csütörtöki kereskedési nap során 7,4 százalékkal erősödött a papír, a cég piaci értéke pedig elérte a 73 milliárd dollárt. A részvény végül 3,45 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést.

A mostani bejelentés azért fontos, mert bár a GM korábban is jelezte, hogy teljesen átállnának az elektromos modellekre, ehhez eddig nem kötöttek céldátumot. A vállalat vezérigazgatója, Mary Barra hangsúlyozta,

AZÉRT IS KIEMELTEN FONTOS SZÁMUKRA AZ ÁTÁLLÁS, MERT A CÉG KARBONLÁBNYOMÁNAK JELENTŐS RÉSZÉT, MINTEGY 75 SZÁZALÉKÁT, AZ ELADOTT AUTÓKBÓL SZÁRMAZÓ KIPUFOGÓGÁZOK ADJÁK.

Jóllehet, jelenleg az elektromos autók egy igen szűk terepet jelentenek a globális autóiparban – mindössze 5 százalékos eladási részesedéssel –, mindazonáltal a szigorodó nemzetközi szabályozások és az energiapolitikai elmozdulások egyaránt segítik az elektromos autók terjedését. Ez azért is lényeges a gyártók számára, mert az elektromos modellek gyártási költségei jelenleg még igen magasak. Mindazonáltal nemrég már arról készült átfogó elemzés, hogy az amerikai autóipar is folyamatosan közelít az elektromos járművek felé.

(origo.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük