BulvárKék hírekKülföld

Szikora Robi: Marilyn Manson maga az ördög!

Szikora Robit egy cseppet sem lepte meg az amerikai rockénekes, Ma­­ri­lyn Manson körül napokban ki­rob­bant szexbotrány. Az R-Go frontembere már évtizedekkel ez­előtt megérezte, s má­ra sem rejti véka alá véleményét az ijesztő külsejű sztárról, akinek hófehérre púderezett arcával, füstösre festett szemeivel, átlátszó kontaktlencséjével, fémekkel tűzdelt fogsorával, fekete rúzsos szájával mindig is gyerekeket lehetett ijesztgetni.

Nem csak a megjelenése, a dalszövegei is elrettentő példák. Én ma is féltem a fiatalokat ettől a sátáni fröcsögéstől. Nem véletlenül tartottunk misét, amikor kétszer Magyarországon járt, s imádkoztunk azért, hogy ne sikerüljön ellopnia a fiatalok lelkét. Nem voltam naprakész arról, hogy mi történt vele az utóbbi időben, ám nem ért váratlanul, hogy mire képes ez az ember – kezdte a Borsnak az énekes, aki szerint a rockernek egy esélye van a „gyógyulásra”…

Én érte so­sem imádkoznék, de ellene sem, csak sajnálom. Az az igazság, maga az ember is kell hozzá, hogy valakit megszálljon a go­nosz, ugyanis azt be is kell en­gedni. Ő el­veszett, és szerintem valami ördögűzésnek ké­ne alávetni, hogy valami is segíthessen rajta – mondta a lapnak Szikora, aki mélyen hívő emberként úgy érzi, ilyen ügyben érdemes felszólalni.

Közellenség lett

Már az FBI is vizsgálja Marilyn Manson ügyét. Egykori jegyese, a Westworld sztárja, Evan Rachel Wood színésznő robbantotta a bombát. Sok év után elárulta, hogy aki tinédzser- korában éveken keresztül zaklatta őt, az nem más, mint Manson. Az ügy pár nap alatt hatalmasra nőtte ki magát, miután többen beálltak a színésznő mögé és szintén arról vallottak, hogy az 52 éves világsztár manipulálta és többször is bántalmazta őket. Legutóbb Poebe Bridges énekesnő írt a Twitteren arról, hogy egyszer kamaszkorában a barátaival átmentek Mansonhoz, aki büszkén újságolta nekik, hogy van egy szobája, amit ő csak „erőszak- szobának hív”, s hogy hiába volt nagy rajongója, ezután azonnal menekülőre fogta. A szexbotrány kirobbanása óta egyedül volt felesége, Dita von Teese kelt Manson védelmére, s írta ki Instagramjára, hogy ő nem tapasztalt a vádakhoz hasonlókat, de egyúttal gyógyulást kíván az abúzus áldozatainak. Az ügy mára olyan gyűlölethullámot indított, hogy rendőrök kénytelenek védeni a Manson-rezidenciát, ami felett helikopterek kö­röznek, ugyanis a világsztár elleni támadástól tartanak.

(metropol.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük