Közélet

Pénzt kért a koronavírus elleni áloltásért egy álorvos Tápiószőlősön

A ceglédi rendőrök elfogták azt az álorvost és segítőjét, akik a koronavírus elleni oltásra hivatkozva pénzt csaltak ki egy idős asszonytól és lányától Tápiószőlősön, közölte a police.hu. A beszámoló szerint a 33 éves férfi és a 38 éves nő ellen a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás gyanúja miatt indult eljárás.

A nő által ismert 79 éves tápiószőlősi asszonynál és a gondnokság alatt álló lányánál jelent meg az orvosként bemutatkozó, fehér ruhás férfi azzal, hogy

a koronavírus elleni oltásért fizetni kell, és ha nem oltatják be magukat, akkor büntetést is kaphatnak.

A két megijedt nő 40 ezer forintot adott át a férfinak, aki, hogy még hihetőbbnek tűnjön, a jegyzetfüzetéből kitépett lapon rögzítette a befizetést, majd távozott. A rendőrség szerint a nő keveselte a pénzt, elégedetlen volt az álorvos teljesítményével, mert sokkal nagyobb összegre, 90-100 ezer forintra lett volna szüksége. Az előállításuk után a nő tagadta a bűncselekmény elkövetését, a férfi viszont beismerte és részletes vallomást tett.

 

444.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük