Bulvár

Kidőlt fa zúzta szét Zalatnay Cini otthonát

A katasztrófavédelmet is értesítette Zalatnay Cini miután egy kidőlt fa lerombolta otthonának egy részét. A népszerű énekesnő háza most olyan, mint egy háborús övezet.

A karantén alatt sincs nyugta Zalatnay Saroltának. Nem elég, hogy a világjárvány következtében fellépések, s koncertek nélkül maradt, de a pár nappal ezelőtti hatalmas szélviharban még az otthona is megrongálódott. A 73 éves énekesnő Borsnak elmesélte: csak az isteni gondviselésnek köszönheti, hogy nem torkolt tragédiába az eset.

– Hatalmas szélvihar tombolt Tárnokon. A lányom, Niki iszonyatos csattanásra lett figyelmes az éjszaka közepén, és azonnal szólt nekem, hogy elképesztő pusztítást végzett egy kidőlt fa a kertünkben – panaszolta Cini a Borsnak, aki aztán a saját szemével is meggyőződött a történtekről.

 

– Azt hittem nem látok jól. A kertünkben álló, egyik több méteres védett fába belecsapott a villám, kidőlt, és teljesen tönkre tette a házunkat. Mindent szétzúzott a kertben, lebombázta a nádkerítésünket, és a két szomszédom udvarában is hatalmas károkat okozott. Mindent lekaszabolt, ami az útjában állt.

Cini azonnal értesítette a hatóságokat, és reméli, hogy minden anyagi kárát kifizeti majd a biztosító.

 

Az énekesnő alig akart hinni a szemének, amikor meglátta a hatalmas pusztítást a kertjében

 

– Olyan most a házam mint, egy háborús övezet. Már a katasztrófavédelem embereit is értesítettem, ők fogják elszállítani a kidőlt fát, a biztosító pedig remélhetőleg minden kárunkat fedezni fogja. Még szerencse, hogy annak idején én is és a szomszédaim is kötöttünk biztosítást, mert most nagy bajban lennénk. Így is sok időbe fog telni, mire mindent helyreállítunk az óriási pusztítás után.

Az énekesnő jól tudja, így is óriási szerencséje van, hogy a vihar csak a kertjében okozott károkat.

 

Még szerencse, hogy Cini annak idején kötött biztosítást 

 

– Az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy senkinek nem esett baja. El sem tudom képzelni, mi lett volna ha az udvaron vagyunk Nikivel… Egészen biztosan nem úsztuk volna meg ép bőrrel, úgyhogy hálát adok az égnek, hogy csak a házunk rongálódott meg, s nem egy szörnyű tragédiába torkolt a péntek esténk.

BorsOnline.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük