Meghalt egy extrém búvár a befagyott apci bányatóban

Bányatóban veszítette életét egy extrém búvár Apcnál.

A lap szerint a 33 éves férfi jégbe fúrt léken keresztül ereszkedett a vízbe, de feljönni már nem tudott.

A Bors információi szerint a mindenki által egyöntetűen tapasztalt búvárnak mondott Bence vasárnap kora délután érkezett a Heves megyei Apcra, a Széleskő-bányatóhoz, ahogyan már előtte is számtalan alkalommal.

A tragédia előtt ismerősei értetlenül állnak, a fiatal férfi ugyanis korát meghazudtolóan hatalmas tapasztalattal rendelkezett, hosszú évek óta merült a Föld minden táján, tengerekben, óceánokban és fagyos vizekben egyaránt.

A Mátra déli lábánál, a Zagyva folyó völgyében terül el az alig háromezer lelket számláló Árpád-kori falu, Apc, melynek északi szegletében bújik meg a helyiek által Széleskőnek nevezett kristálytiszta vizű Széleskő-bányató, ahol a tragédia történt. Bár emberi tevékenység eredményeként jött létre, megjelenésében emlékeztet egy tengerszemre, ezért is hívják apci tengerszemnek.

A tó átlagos vízmélysége öt-tíz – más források szerint húsz – méter, melyet tíz-tizenöt méter magas sziklafal vesz körül.

Kovács Nikoletta, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a heol.hu megkeresésére közölte, a Hatvani Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében még vizsgálja a haláleset körülményeit.

24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük