Belföld

Combos béremeléssel támad a magyar Lidl

Két számjegyű béremelést ad a dolgozóinak idén a Lidl – tudta meg piaci forrásokból a Buksza (a Napi.hu szerkesztőségi blogja). A legnagyobb boltláncok közül már a legtöbben bejelentették, hogy mekkora béremelést hajtanak végre. A Tesco átlagosan 5,5 százalékos, az Auchan a nem vezető beosztásban lévőknek 5,6 százalékos béremelést ad idén. A Lidl egyik legnagyobb konkurense, az Aldi a legtöbb pozícióban legalább 4 százalékkal emelte a béreket, de egyes munkakörökben ez eléri a 8 százalékot.

A Spar a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével történő megállapodás alapján január elején közölte, hogy  a garantált bérminimum, illetve a minimálbér jogszabályban rögzített mértékéhez képest magasabb bért biztosít munkatársai számára. Emellett továbbra is biztosítja a saját hűségprogramjában elérhető elemeket, például a Szép-kártyát vagy a jubileumi juttatást.

A Lidl eddig adós maradt az idei tervével, most megkeresésünkre Tőzsér Judit, a boltlánc kommunikációs vezetője az értesülésünket megerősítve a közvetkezőket mondta lapunknak:

A Lidl Magyarország az elmúlt három év során közel 20 milliárd forintot fordított bérfejlesztésre. A vállalat országos összehasonlításban is egyedülálló ütemben és mértékben tovább növeli munkavállalóinak bérét, melynek értelmében a 2021-es gazdasági évben további 7,16 milliárd forintot tervez bértömeg növelésére fordítani. A bértömeg-növekedés minden fizikai dolgozó esetében a 2021-es gazdasági évben eléri az átlagos 10 százalékot, de egyes munkakörökben, így a raktárakban dolgozó fizikai munkavállalók, jelenleg 781 alkalmazott esetében a béremelés mértéke eléri a 14 százalékot.

Sokkal komolyabb béremelést kapnak a boltvezetők. Tőzsér Judit ugyanis hozzátette: Az üzletvezetők a havi bruttó juttatásukon felül prémium kategóriás személyautót kapnak korlátlan magáncélú használattal, ennek teljes költségét a cég állja. Utóbbi juttatás bruttó értéke 255 ezer forint a Hays Hungary adatai lapján.

Meg akarják tartani az embereiket

A Lidl tehát a többieknél nagyobb mértékű béremelésről döntött, ebben szerepet kaphat az is, hogy a meglévő munkatársait, különösen a boltvezetőket nem akarja elengedni, hosszú távon számít rájuk. Az elmúlt éveket nézve ez érthető, mert a kiskereskedelemben voltak munkaerő-hiányos időszakok és a boltláncok egymásra licitálva igyekeztek növelni a béreket, hogy meglegyen a szükséges létszám.

A hivatalos KSH-adatok szerint a múlt évben a kiskereskedelemben tevékenykedő és a gépjárműjavítással foglalkozó cégeknél az átlagos bér bruttó 379 ezer forint volt, szemben az egy évvel korábbi 345 ezer forinttal, vagyis 10 százalékos volt a többlet, ami megfelel a teljes gazdaságra vonatkozó – 9,7 százalékos – emelkedésnek. 2015-höz képest 64 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi dolgozók átlagos bruttója.

A különböző pozíciókban a fizetések konkrét összege a boltlánc bonyolult bérezési struktúrája, továbbá az egy összegben történő kifizetések miatt változó lehet. (Eredeti cikkünkben tévesen becsültük meg az idei fizetési összegeket, ezt korrigáltuk.)

2020-ban a bolti eladók bruttója 280 ezertől indult, a logisztikai központokban a termékeket szortírozó, komissiózóknál 290 ezertől, a targoncások 316 ezertől indult tapasztalattól függően. A boltvezetőknek a múlt évben 704 ezerről indult a havi bruttója.

(napi.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük