Közélet

Hasfájással küldte haza a háziorvos, végül belehalt valódi betegségébe a tündéri hétéves kislány

Tragikus körülmények között veszítette életét egy hétéves kislány, akit korábban egyszerű hasfájással és némi fájdalomcsillapítóval küldött haza orvosa.

Február 12-i tragikus halála előtt két héttel hirtelen rosszul lett az a hétéves Isabellaann Battiscombe, akit szülei néhány nap múlva orvoshoz vittek. A kislány hányásából arra következtetett a doktor, hogy egy mezei hasfájásnál ez nem lehet több, ezért egy paracetamoltartalmú gyógyszer felírását követően haza is küldte őket.

Nem sokkal később Isabellaann állapota olyan súlyosra fordult, hogy már járni sem volt képes.

A szülők ekkor felkerestek egy másik orvost.

Hányt, ezért azt gondoltuk, hogy a pocakjával lehet valami gond. Már másnap elvittem az orvoshoz, ahol megerősítették, hogy ez csak egy hasfájás. Később kezdett romlani az állapota, már a vécére sem volt képes egyedül kimenni

Ekkor már tudtam, hogy valami nagyon nincs rendben

– nyilatkozta megtörten a kislány édesanya, Janine.

Néhány nappal később a kislány a Walesi Egyetem kórházába került mellkasi fertőzés gyanújával.

A diagnózis beigazolódott, a tüdőembóliában szenvedő Isabellaann kezdetben jól reagált a kezelésre. Családját később mégis arról értesítették, hogy a kislányt át kellett szállítani az intézmény másik részlegébe – amiről később kiderült, hogy az intenzív osztályról van szó.

A szülőket később már csak arról értesítették, hogy imádott kislányuk elhunyt.

Megpróbálták elmagyarázni a komplikáció részleteit, de semmit sem értettem, képtelen voltam bármit felfogni. Csak azt nem tudom, hogy miért tartott ilyen sokáig diagnosztizálni a valódi problémát. Teljesen megtört minket a hír – részletezte a gyászoló anya.

A kislány családja a tragédia óta felállított egy oldalt adománygyűjtésre, ahol megható szavakkal búcsúznak Isabellaanntől.

Boldog, harsány, vidám kislány volt – mindig egy nagy mosollyal az arcán.

– Imádta az iskolát és rengeteg barátja volt. Mindenhol beragyogta környezetét, egy kis angyal volt. Csak vissza szeretnénk kapni…

BorsOnline.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük