Belföld

Látványosan csökkent a munkahelyi balesetek száma

A munkakörülmények javulását jelzi, hogy a balesetek száma az egy évvel korábbihoz képest 15 százalékkal, a halálosaké pedig még nagyobb mértékben, 23 százalékkal csökkent tavalyra Magyarországon – mondta az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Bár kétségkívül szerepet játszott benne, az adatok kedvező alakulása mégsem tudható be egyedül a koronavírus hatásainak. A veszélyesebb tevékenységeket végző cégek a járványhelyzet miatt nem vagy legfeljebb néhány hétre kényszerültek szüneteltetni működésüket. Év végére pedig valamelyest többen dolgoztak az elsődleges munkaerőpiacon, mint 2019 utolsó hónapjaiban – összegezte Bodó Sándor.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium összesített adatai alapján tavaly a 2019-es több mint 24 ezerrel szemben összesen 20.366 munkabalesetet, ebből a 2019-es 83-hoz képest 64 halálos kimenetelűt jelentettek Magyarországon.

A szomorú statisztika éllovasa még mindig az építőipar, de a balesetek száma ebben az ágazatban is ezer alá csökkent.

A feldolgozóiparban a megelőző évhez képest feleannyi, hat halálos munkabaleset történt. A távmunka térnyerését jelzi, hogy míg egy esztendővel korábban mindössze egy, tavaly már tizenegy alkalommal szenvedtek három munkanapon túl gyógyuló sérülést otthon dolgozók.

24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük