Gazdaság

15 éve keresik világszerte egy politikai gyilkosság miatt, hamis papírokkal lett belőle Budapesten üzletember

1996-ban, egy forró májusi napon brutális gyilkosság történt

Banglades fővárosának egy forgalmas utcáján: egy férfit többen közrefogtak és
meglőttek, összesen kilencszer. Két hét múlva, a kórházban halt bele a
sérüléseibe. Ez nem egyszerű emberölés, hanem egy akkor már évtizedek óta dúló
véres politikai belháború újabb epizódja volt. A bűntényben érintett emberek és
politikai szövetségeseik pedig azóta is meghatározzák az ázsiai ország
politikáját.

A lelőtt férfi a halála előtt a kórházban tanúvallomást
tett. A gyilkosságot eszerint három testvér, az Ahmed fivérek követték el.
Ítélet csak nyolc évvel később született az ügyben. Az egyik testvért, Josefet
halálra ítélték, több mint húsz évet börtönben töltött, végül elnöki kegyelmet
kapott.

Két testvérét, Anist és Harist életfogytiglani
börtönbüntetésre ítélték, de ők elmenekültek az országból még azelőtt, hogy börtönbe
vonultak volna – és azóta is szökésben vannak. Anis jelenleg Malajziában él.
Haris Ahmed pedig – hamis személyazonossággal – 2015-ben Budapestre költözött, és azóta
is itt üzletel. Ez az Al Jazeera oknyomozó csapatának kutatásaiból derül ki,
amelyet a Direkt36 segített Magyarországon.

Haris az
elmúlt években belvárosi ingatlant vásárolt, ruhaboltot, éttermeket és
pénzváltót is üzemeltetett Budapesten annak ellenére, hogy évekig szerepelt az
Interpol legveszélyesebb embereket felsoroló listáján. Magyarországra költözése
érdekében Banglades tiszteletbeli magyar konzulja is közbenjárt, bár az nem
egyértelmű, hogy ismerte-e a férfi hátterét.

Haris a cégvezetés mellett „közvetítőként” dolgozik:
jutalék fejében segít megkötni különböző bangladesi üzleteket, otthoni
kapcsolatrendszerét kihasználva, ugyanis Banglades legbefolyásosabb embereivel
áll nagyon szoros viszonyban. Korábban Sejk Haszina miniszterelnök testőre volt
és kisebb politikai tisztségeket is viselt, a bátyja pedig Aziz Ahmed tábornok,
a bangladesi hadsereg vezérkari főnöke, az ország egyik legbefolyásosabb
embere.

Az Al Jazeera megkeresésére sem a bangladesi kormányzat, sem az Ahmed-család tagjai, sem Nyerges Ambrus korábbi tiszteletbeli konzul nem válaszolt. A magyar rendőrség kedden azt válaszolta a Direkt36 megkeresésére, hogy „a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nemzetközi együttműködés keretében vizsgálja az ügy körülményeit”.

Az Al Jazeera teljes videója:

A miniszterelnök gyilkos testőre

2014 decemberében
egy fekete bajszos, köpcös, ötven év körüli bangladesi férfi járta végig
Budapest nevezetességeit. Az idegenvezetőjével közösen fotózkodott a Hősök terén,
a budai várban, és közösen költöttek el egy dunai panorámás vacsorát is. Bár a
férfi sem a kinézetével, sem a programjával, sem a kíséretével nem tűnt ki a
többi Budapesten járó külföldi közül, mégsem szokványos turista volt: Banglades
hadseregének vezetője, Aziz Ahmed vezérkari főnök látogatott Budapestre.

Ahmed tábornok Banglades jelenlegi miniszterelnökének szoros
szövetségese, fontos szerepet játszik nemcsak a hadsereg, hanem az egész ország
irányításában. Budapesten azonban nem hivatalos úton, hanem egy családi ügyben
járt. Egyik testvérének, Harisnak próbált segíteni, hogy Magyarországra
költözhessen. A budapesti idegenvezetőjét, az itt élő, de Bangladesben született
Samit a turistalátványosságok megmutatása mellett arra is kérte a tábornok, hogy
segítsen Harisnak Budapesten cégeket alapítani. Mindezt Sami mondta el az Al
Jazeerának, fényképekkel és e-mailekkel alátámasztva, azzal a feltétellel, hogy
nem közlik a valódi nevét.

Pár hónappal később Haris meg is érkezett Budapestre, azonban
hamis útlevéllel, Mohammad Hasán álnéven, derült ki az Al Jazeera által
megszerzett dokumentumokból.

A hamis személyazonosságra azért volt szükség, mert Haris
valójában veszélyes bűnöző és egy rendkívül befolyásos család tagja. Jelenleg is
szerepel Banglades legkeresettebb bűnözőinek listáján, korábban az Interpol is
körözte (innen 2019 márciusát
követően törölték, a szervezet nem árulta el, hogy miért).

Banglades a világ negyedik legnagyobb muszlim népességű, és
az egyik legsűrűbben lakott országa. Az ezredforduló óta pedig a világ egyik
leggyorsabban növekvő gazdasága is. A térség két szuperhatalma, Kína és India
is fontos partnerként tekint az országra, amely a stratégiailag fontos
Bengáli-öböl partján fekszik.

A Budapestre látogató vezérkari főnök, Aziz a nyolcvanas
években csatlakozott a bangladesi hadsereghez. Négy testvéréből az Al Jazeera
forrásai szerint bűnöző lett: piti, utcai bűncselekményekkel kezdték, majd az
évek során komoly bűnbandává váltak, zsarolásokban és emberrablásokban vettek
részt, gyilkosságokat követtek el. Haris emellett kisebb politikai tisztségeket
is betöltött. Az Ahmed testvérekhez hasonló bandáknak fontos szerepük volt a
bangladesi politikában is, mert ők nyújtottak személyes védelmet az egymással
rivalizáló politikai dinasztiák tagjainak. Haris például a kilencvenes évek
közepén csatlakozott a meggyilkolt országalapító elnök lányának, az azóta
többször miniszterelnökké választott Sejk Haszinának a testőrei közé.

Haris már Haszina testőreként dolgozott, amikor 1996-ban a
testvéreivel megölték Haszina egyik
politikai ellenfelét, Mustafa Rahmant.
Máig kérdéses, hogy a cikk elején említett kivégzésről mennyit és mikor tudott
Haszina, akit rövidesen az ország miniszterelnökének választottak. Az azonban
biztos, hogy a gyilkossághoz neki is fűződött érdeke, a megölt Rahman ugyanis
egy olyan politikai pártnak volt a tagja, amelynek alapítói részt vett Haszina
családjának évtizedekkel korábbi kiirtásában. Harist a gyilkosságért életfogytiglani
börtönbüntetésre ítélték, de a hatóságok több mint 15 éven keresztül nem
találták meg őt.

Új élet Budapesten

Harist nemcsak bátyja, hanem Banglades korábbi tiszteletbeli
konzulja, Nyerges Ambrus is segítette, hogy magyar papírokat kaphasson, derült
ki az Al Jazeera által megszerzett dokumentumokból.

2015 júniusában
Nyerges levelet írt a Bevándorlási Hivatalnak, azt kérve, hogy pozitívan
bírálják el „Mohammad Hasan” tartózkodási kérelmét. Nyerges tudomása szerint a
bangladesi üzletember éttermet és vendégházat akart nyitni Budapesten.
„Meggyőződésünk, hogy sikeres üzleti tevékenysége referenciaként szolgálhat a
magyarországi befektetések iránt érdeklődő bangladesi üzletemberek felé” – írta
Nyerges. Azzal kapcsolatos kérdésünkre nem válaszolt, hogy a támogatói levél
megírásakor tisztában volt-e a férfi valódi kilétével.

Haris végül álnevén kapott tartózkodási engedélyt, és
2015-ben Budapestre költözött. A Direkt36 által átnézett céges és földhivatali
dokumentumok szerint Haris belevágott egy sor üzletbe:

  • Lakást vásárolt Budapest belvárosában
  • Céget alapított (Bay of Bengal Kft.) és vásárolt
    (Taylorville Kft.)
  • Niveau Fashion néven ruhaboltot nyitott az Ázsia
    Centerben
  • A Bengal Hostelben kínált olcsó szállást
  • A Keleti pályaudvarnál a Vidróczki Csárdát,
    a Kálvin térnél pedig a Gulyás Éttermet üzemeltette
  • Közvetlenül az Gulyás étterem mellett egy illegális
    pénzváltót is működtet. Kérdésünkre az Magyar Nemzeti Bank megerősítette, hogy
    a pénzváltó nem rendelkezik a szükséges engedélyekkel.

Magyarország mellett az Al Jazeera kutatásai szerint Franciaországban
további cégeket vásárolt. Nemrég Magyarországon is újabb befektetési
lehetőséget keresett: egy 66 szobás budapesti hotel megvásárlását fontolgatta 7,2
millió euróért (2,5 milliárd forintért). Annak ellenére, hogy a cégadatok
szerint eddigi vállalkozásai nem termelnek nagy hasznot (a ruhabolt, a hostel
és a Vidróczki Csárda pár hónapon belül be is zárt).

Az Al Jazeera által megkérdezett szakértő szerint ezek

tipikusan olyan üzleti tevékenységek, amelyek segíthetnek a bűncselekményekből
származó pénzt elrejteni. A magas készpénzforgalom lehetővé teszi, hogy a
„tiszta” és a „koszos” pénz keveredjen egymással, és végül ne lehessen
megállapítani, hogy melyik melyik – mondta az Al Jazeerának Graham Barrow, aki
pénzmosás elleni tanácsadással foglalkozik.

Levágná a fülét annak, aki nélküle üzletel

Haris fő bevételi forrása azonban nem a cégeiből, hanem
főként „minisztériumi munkákból és más kormányzati szinteken végzett munkákból”
származik – mondta az Al Jazeera rejtett kamerás felvételén Haris asszisztense,
aki a pénzváltójában dolgozik és a férfi könyvelését is végzi. Amikor egy, az
Al Jazeerának dolgozó riporter lehetséges befektetőnek adta ki magát, Haris
húsz százalékos jutalékot kért a bangladesi üzletben való „közvetítésért”. Állítása
szerint nélküle nem is mehet végbe egyetlen bangladesi-magyar üzlet sem.

„Ha bármilyen üzlet történik Magyarországon, én arról tudni
fogok. Eddig még semmilyen üzletet nem ütöttek nyélbe, anélkül, hogy én
rábólintottam volna. (…) Ha mutatnak nekem egy olyan rendelést, amelyről az
én fejem fölött állapodtak meg, akkor levágom annak az embernek a fülét és
megetetem a kutyákkal” – mondta Haris a saját munkamódszeréről Saminak az Al
Jazeera rejtett kamerás felvételén. Haris szerint ezt a közvetítői szerepet
maga Sejk Haszina miniszterelnök hagyta jóvá.

Egy 2015 novemberi
levélben Haris egyik cége, a Bay of Bengal Kft. például ajánlatot tett arra,
hogy emeletes ágyakat szállítson Magyarországról a bangladesi határőrök
szervezetének, amelynek ekkor Haris bátyja, Aziz volt a vezetője.

2020 februárjában
pedig Samit akarta meggyőzni arról, hogy segítsen neki beszerezni magyar
gyártmányú lőszereket a bangladesi hadsereg számára, mivel „Magyarországon
gyártják a világ legjobb töltényeit” – mondta Haris egy rejtett kamerás
felvételen, tovább győzködve Samit: „Mi a sötét oldalon állunk. (…)
Mindketten keresni fogunk ezen. Csak dőlni fog a pénz.”

Sami végül nem vett részt az üzletben, és nem tudjuk, hogy a
tervek megvalósultak-e. A bangladesi tiszteletbeli konzul azonban már akkor beszélt
ilyen üzleti lehetőségről, amikor Haris Magyarországra érkezett. „Örülök, hogy
van néhány speciális magyar termék, amely érdekes lehet a bangladesi hadsereg
számára. (…) Lehet, hogy időbe fog telni, de hamarosan nagyon jó esélyünk
lesz arra, hogy a bangladesi hadsereggel üzleteljünk” – mondta Nyerges egy
interjúban, ami röviddel azután jelent meg, hogy támogatói levelet írt Haris
számára.

Haris Budapestre költözése óta a magyar-bangladesi
kapcsolatok is felpörögtek. 2016-ban Sejk Haszina – első bangladesi
miniszterelnökként – hivatalos látogatásra érkezett Budapestre, és
„gyümölcsöző” megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel. Szijjártó
Péter külügyminiszter pedig 2020 szeptemberében utazott Bangladesbe, ahol az
ország kereskedelmi miniszterével három fő területet jelöltek meg lehetséges
együttműködésre (egészségügyi- és vízügyi technológia és nukleáris energia).

„A Magyarország és Banglades közti politikai kapcsolat
kiegyensúlyozott, az utóbbi időben dinamikusan fejlődő irányt mutat” – írta a
külügyminisztérium a kérdésünkre. Megkérdeztük a minisztériumot arról is, hogy
van-e tudomásuk Haris Ahmed közvetítői tevékenységéről, a tervezett emeletes
ágy és lőszer üzletről. A külügyminisztérium azt válaszolta, hogy sem Haris
Ahmeddel, sem a cégeivel nem áll szerződéses viszonyban. A honvédelmi
minisztérium szintén azt írta, hogy sosem állt kapcsolatban Haris Ahmeddel, az
üzletkötésekről nincs tudomása, és azokban nem vett részt.

A cégadatok ellenőrzéséhez az Opten szolgáltatását használtuk.

Címlapi grafika: Murányi János, felhasznált képek: Al Jazeera’s Investigative Unit, Unsplash/Oláh Dániel

 

444.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük