BelföldEgészség

„Legalább 150 ember állt előttünk az oltópontnál” – 2,5 órát várt egy idős nő Esztergomban

A 81 éves asszony az RTL Híradónak azt mondta, nagyon örült, hogy behívták oltásra, de mikor meglátta a sort, legszívesebben sarkonfordult volna. A kórháznál azt mondták, technikai hiba miatt kétnapnyi embert hívtak be egyszerre. A koronavírus sajtóközpont szerint ahogy a kórház észlelte a hibát, beállított még egy csapatot, így rekordszámú embert tudtak beoltani.

„Előttünk, amikor beálltunk a sorba, legalább 150 ember állt” – mondta az RTL Klub Híradójának Márton Vlad András, aki 81 éves édesanyját vitte az esztergomi kórházba oltásra szombaton 10 órakor. A helyszínen azt hallották, hogy még azok is a sorban állnak, akiket 8 órára hívtak be.

A sorról a 444.hu-n jelent meg több kép, amelyen látszik, a maszkvan várakozók nem tartják a távolságot. A férfi az RTL Klubnak arról beszélt, egy katonatiszt azt mondta, azért alakult ki ez a torlódás, mert technikai hiba miatt tévedésből kétnapnyi embert hívtak be egyszerre.

Értem ezt az érvelést, de állt kint 200 méternyi nyugdíjas. Ha fele annyit hívtak volna be, akkor 100 méternyi állt volna ott, és az úgy már jó?

– tette fel a kérdést. Nem érti, hogy miért nem lehetett az oltásra érkezőket valahol elhelyezni. Az idős asszony, Márton Béláné arról beszélt, örült, mikor behívták az oltásra, de amikor meglátta a kórház előtt álló sort, nem tudta, hogy fogja végigállni.

Legszívesebben sarkonfordultam és hazarohantam volna, ha tudnék rohanni

– mondta az asszony. 2,5 órát kellett várnia, ami a gyógyszerei miatt is gondot okozott neki. A vízhajtó miatt mosdóba kellett volna mennie, elsőre be sem akarták engedni az épületbe a katonák, végül a biztonsági őr segített. A katonák viszont kivittek néhány széket az időseknek, de ha észrevették, hogy valaki fotóz, rászóltak és a képet intézményparancsnoki utasításra töröltették.

A Koronavírus Sajtóközpont az RTL-nek azt írta,

az esztergomi oltóponton szombaton a vasárnapi oltandók is megjelentek, ezért alakult ki nagyobb sor. Amikor a kórház észlelte a hibát, azonnal beállítottak egy plusz csapatot oltani, így egy nap alatt rekordszámú, 732 embert oltottak be.

hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük