Megszólalt Palkovics László az ózdi 800 fős leépítésről: most is segítünk az ottani embereknek

A közleményben Palkovics László kiemelte, a kormány korábban már többször segített Ózdon, és most is késedelem nélkül megmozdul az ózdiak érdekében. A miniszter emlékeztetett: az állam azért vásárolt 20 százalékos részesedést az Ózdi Acélműben, hogy 500 helyi család létbiztonságát, kenyérkeresetét garantálni tudja.

Egy tavaly februári gyárbezárás után a térségi szereplőkkel szoros együttműködésben már sikerült megoldást találni a dolgozók tovább foglalkoztatására. Az ABB ózdi telephelyét és a mellette fekvő üres területet a kormány segítségével magyar tulajdonú beruházó vásárolta meg. A Wellis Magyarország Zrt. 800 munkahely létrehozását tervezi, a termelőeszközök telepítése és a szükséges átképzések után háromszázan várhatóan már idén munkába állhatnak.

“A cél most is az, hogy a Johnson munkavállalói mielőbb új állást találjanak, ügyüket a tárca kiemelten kezeli, helyzetük megnyugtató rendezéséhez minden támogatást kész megadni. Az ITM gazdaságfejlesztésért és munkaerőpiacért felelős államtitkárai szerdán egyeztetnek a teendőkről, lehetőségekről a térség országgyűlési képviselőjével Ózdon. A gyár értéktermelő képességének egyben tartása érdekében elsősorban olyan beruházót keresünk, aki a dolgozókkal együtt, egyben átvenné az üzemet. Ösztönözzük más cégek új telephelyeinek létesítését a városban, a munkavállalók át- és továbbképzését, és egyéb tovább foglalkoztatási lehetőségek keresését, akár az utazási és képzési költségek átvállalásával” – ismertette a terveket Palkovics László.

A rendszerváltás után magára maradt, a szocialista nagyipar összeomlását súlyosan megszenvedő térségben 2010 óta 221 ezerről 271 ezerre nőtt a foglalkoztatottak száma. A megyei foglalkoztatási ráta az elmúlt évtized eleji 47 százalékhoz képest 57 százalékra javult. Az ózdi járásban a regisztrált álláskeresők száma 9,8 ezerről 5 ezerre, Ózdon 4,8 ezerről 2,8 ezerre esett vissza – olvasható a minisztérium közleményében.

portfolio.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük