BelföldEgészség

Orbán: Jó ütemben fogtuk meg egymás kezét, magyarok és üzbége

Orbán Viktor miniszterelnök sajtónyilatkozatot adott ki kedden az üzbegisztáni látogatásáról, ahová az MTI tudósítása szerint nagy reményekkel és optimizmussal utazott. Elmondta, látták az elmúlt néhány év korszerűsítési, politikai és gazdasági kísérleteit, látják, hogy Üzbegisztán nagy fába vágta a fejszéjét: a rendelkezésére álló erőforrásokat egy modern gazdaság keretei között próbálja mozgósítani, és ez tiszteletre méltó program.

Azt is közölte: azért is örömmel jöttek, mert így személyesen is köszönetet mondhatnak az egy évvel ezelőtti nemes gesztusért. Abban a nehéz helyzetben, amikor mindenkinek szüksége volt védőeszközökre, Üzbegisztán és annak elnöke „gondolt a magyarokra”, és sok százezer maszkot küldött Magyarországra, hogy a járvány terjedését megakadályozhassák. A magyarok ezt sosem fogják elfelejteni – mondta.

Orbán utána messzebb tekintett, szerinte az egész világpolitika és -gazdaság átalakulóban van. Nagy tétekben lehetne fogadni arra, hogy tíz év múlva „egy egész más világban leszünk, mint amilyenben most vagyunk” – mondta, majd tovább is ment a jóslásban:

egyes régiók felemelkednek, mások jelentősége csökken, a világgazdaság súlypontjai átalakulnak, új technológiák jönnek, mozgásban van a világ.”

Úgy látja, ennek az új korszaknak az elején jó ütemben

fogtuk meg egymás kezét, magyarok és üzbégek, és próbáljuk közösen kihasználni azt a lehetőséget, amelyet ez a nagy átalakulás mindenkinek tartogat, Közép-Ázsiának és Közép-Európának is”.

Orbán Viktor szerint a magyar–üzbég kapcsolatok biztos lábakon állnak, és ezt onnan is lehet tudni, hogy bár a járvány miatt a világkereskedelem volumene csökkent, a magyar–üzbég kereskedelemé növekedett, méghozzá jelentős mértékben. Ez azt mutatja, hogy van benne lehetőség, amelyet okos politikával tovább növelhetnek. Szerinte a két ország együttműködhet a nukleáris energia területén is, és a gyógyszeriparban is látnak lehetőséget.

hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük