Külföld

Megint vészesen erősödik a járvány Amerikában

Négy hete töretlenül nő a koronavírussal fertőzöttek száma az Egyesült Államokban, a múlt héten nyolc százalékkal emelkedett, és megközelítette a hét nap összességében a félmilliót – áll a Reuters hírügynökség saját elemzésében, amelyet kedden tett közzé.

A tagállamok közül Michiganben a legmeredekebb az emelkedés, és ott nőtt a legjobban a kórházi kezelésre szoruló koronavírusos betegek száma is: hétfőn már négyezer közelébe ért, amivel meghaladta a decemberi csúcsot. A fertőzések 39 százaléka az úgynevezett brit vírusvariáns számlájára írható. A járvány azután kezdett ismét erősödni Michiganben, hogy a tagállam enyhített a ragály fékezését célzó korlátozásokon.

Az Egyesült Államok egészében a koronavírus halottainak száma csökken: a múlt héten hét százalékkal kevesebben vesztették életüket a kórokozó miatt, összesen 5325-en.

A múlt héten a kórházba került covidos betegek száma ugyanakkor átlagosan hat százalékkal emelkedett. A növekedés második hete tart.

Az oltási kampány viszont jól halad, már hetedik hete rekordról rekordra. Immár a teljes lakosság 36 százaléka kapott legalább egy oltást, 22 százalék pedig teljesen be van oltva a koronavírus ellen.

portfolio.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük