Belföld

Államtitkár: Akik nem tudnak a versenyszférában dolgozni, mehetnek közmunkásnak is

Bodó Sándor szerint sikerült megtartani a munkahelyeket.

A veszélyhelyzeti intézkedések feloldása és a szezonális ágazatok termelésének újraindulása az álláskeresők jelentős részét felszívhatja – vélekedett Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Világgazdaságnak adott hétfői interjúban.

Hozzátette, hogy akik nem tudnak a versenyszférában elhelyezkedni, azok a közfoglalkoztatás keretében dolgozhatnak.

Jó jelnek nevezte, hogy a tavalyi visszaesés után ismét több mint 4,5 millió magyar embernek van munkája, és emlékeztetett arra, hogy a legutóbbi ismert, 4,5 százalékos munkanélküliségi ráta az egyik legalacsonyabb Európában.

Az államtitkár egyértelműen sikeresnek nevezte a bértámogatási programot, amellyel szerinte sikerült megtartani a munkahelyeket. A munkáltatók eddig mintegy 166 ezer munkavállaló támogatását kérelmezték, a megítélt támogatások 99 százalékát, mintegy 70 milliárd forintot már ki is fizették – mondta. Hozzáfűzte, hogy az igénylők 48 százaléka a vendéglátásban, 12 százaléka a szállodai szolgáltatásban kapott támogatást, három-három százalékkal részesedett az italszolgáltatás és a fizikai közérzet javítása, és 2,4 százalék jutott a ruházati kiskereskedelemre, ez az öt terület adja az összes kérelmező több mint kétharmadát.

hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük