Belföld

Kásler Miklós: a járvány reprodukciós rátája 0,7 körül lehet

A koronavírus visszaszorulóban van, de még nagyon óvatosnak kell lenni, mert a járványnak nincs vége – nyilatkozta Kásler Miklós a Magyar Nemzetnek. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere elmondta, hogy a koronavírus több szervet érintő károsító hatása elsősorban amiatt van, hogy a legkisebb erek belső rétegének gyulladása trombózist okoz a szervezet szöveteiben.

Az interjú lényegesebb megállapításai:

  • Kásler nem tud egyetlen betegről sem, aki ellátatlan maradt volna.
  • Az egészségügyi dolgozók megfertőződése az oltakozás következtében gyakorlatilag megszűnt.
  • A friss kutatási eredmények alapján megállapítható, hogy a koronavírus-fertőzés hatására legkisebb erek belső rétegének gyulladása trombózist okoz a szervezet szöveteiben. Ez a magyarázata, hogy sokszervi gyulladás alakul ki, több szerv károsodik. A felgyógyultaknak ezért maradhatnak szövődményei; fejfájás, ízületi gyulladás.
  • Határozott rizikófaktor az elhízás, a rákbetegség, a krónikus tüdőbetegség, az immunhiányos állapot. A cukorbetegség a fiatalabb korosztályt jobban veszélyezteti, mint az időseket.
  • A mortalitás csökkenése egyelőre szolid 2-3 héttel követi a fertőzöttek számának csökkenését.
  • A társadalom belefáradt a korlátozásokba.
  • A reprodukciós ráta novemberben 0,71 százalék volt, a brit mutáns terjedésével 1,34 százalékra ment fel, ekkor robbant be a fertőzöttek száma. Mostanra sikerült visszavinni 0,7 környékére.
  • A vírusjárványnak még nincs vége, az oltást ezért kell mindenkinek minél előbb felvennie.

portfolio.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük