Miért kezdenének el tanulni a magyar felnőttek?

Nem kétséges, hogy ma is egy ilyen időszakot élünk – három dologgal súlyosbítva. Az első: a technológiai változások üteme rettenetesen felgyorsult, s ezt a sebességet az oktatás már nem képes követni. A hagyományos „front loaded” megközelítés tehát, mely szerint a közoktatás és a felsőoktatás majd 10-20 év alatt kiképzi azokat a szakmunkásokat és diplomásokat, akikre az új technológiák alkalmazásához és az általuk generált teljesen új foglalkozások gyakorlásához szükség van, már nem járható. Mire az intézményes oktatás kibocsájtásának szerkezete alkalmazkodik, ezek az „új” technológiák már jórészt elavultak lesznek.

A másik súlyosbító tényező a magyar gazdaság erős kitettsége a robotizáció munkahelyeket veszélyeztető hatásának.

Egy 2018-as McKinsey jelentés szerint az automatizáció által veszélyeztetett munkaórák aránya Japánban 53 százalék, Csehországban 51 százalék, Magyarországon és Lengyelországban 49 százalék, Németországban 47 százalék, az USA-ban 43 százalék, Dániában pedig 40 százalék volt. (Az EU-átlag 44 százalék volt.) A harmadik problémánk a kivándorlás. A durván félmilliós tartósan külföldre költözött magyar hiánya hatalmas lyukat ütött a magyar munkaerőpiacon, s ezt az iskolarendszerű oktatás nem fogja betömni.

A jó hír az, hogy a régiek megszűnésével párhuzamosan új munkahelyek is születnek, s lesznek olyan szektorok (mint például az oktatás), ahol nem csökkenni, hanem növekedni fog a munkahelyek száma.

Nem kérdéses tehát, hogy a problémára egyetlen megoldás van: a felnőttkori tanulásban való egyre intenzívebb, radikálisan megnövelt részvétel. Mindannyiunknak folyamatosan új szakmákat kell megtanulnunk, vagy a saját szakmánkban kell megtanulnunk új technológiák és eljárások használatát. Nemzetközi összehasonlításban ebben nagyon rosszul állunk. Az Eurostat 2019-es adatai szerint az adatfelvétel megelőző időszakban a felnőttképzésben résztvevők aránya Magyarország 5,8 százalék volt, míg ugyanez az arány az EU átlagában ennek a kétszerese, 11,3 százalék volt. Azt is látnunk kell, hogy az alacsony magyar részvétel legnagyobb részét lényegében három csoport teszi ki:

• a továbbképzési részvételi kötelezettséget előíró szakmák gyakorlói (például pedagógusok, orvosok),
• a Magyarországon működő nagy nemzetközi vállalatok belső képzései
• és a közmunkások – meglehetősen kérdéses hatékonyságú – kötelező téli „alapkészség fejlesztő” képzései.

A felnőtt magyar lakosság döntő többsége az iskolarendszerű oktatásból kilépve élete hátralévő részére felhagy a tanulással. Ezen kellene tehát változtatnunk. Ez azonban falakba ütközik. Gondolom nincs senki, aki ne halotta volna azt a mondatot, hogy

én már nem akarok új dolgot megtanulni.

Közpolitikai értelemben tehát nem csupán a felnőttoktatás kínálatának (programkínálat, szakember szükséglet, erre szánt források, stb.) jelentős bővítése a kihívás, hanem egyúttal egy olyan rendkívül kiterjedt ösztönző és támogató rendszer létrehozása, ami képes áttörni a felnőttkori tanulásban való részvétellel szembeni gátakat. A kérdés tehát: hogyan válhatunk a minden életszakaszban és minden élethelyzetben intenzíven tanuló polgárok országává?

Ehhez egy a tanulás köré szerveződő hatalmas iparágat kellene létrehoznunk, melynek tartalmaznia kell mindazokat a személyre szabott módon működő intézményeket, szolgáltatásokat és feltételeket, melyek bármely életkorban lehetővé teszik a sikeres tanulást. Ezt a bármilyen életkorban zajló minden formális, nem-formális és informális, offline vagy online zajló tanulást támogató rendszert, melynek vannak állami, üzleti és non-profit szereplői egyaránt, az egyik könyvemben „tanulási ökoszisztémának” neveztem. Nézzük tehát e rendszer néhány fontos elemét.

• Rengeteg szakember: pedagógusok, oktatók és képzők, értékelők és tanácsadók, a tanulás általános célú és valamilyen speciális fejlesztést szolgáló professzionális támogatására kiképzett emberek sokasága.
• A tanulás infrastruktúrája: a formális, nem-formális és informális tanulási tevékenységek biztosításában közreműködő szervezetek, tanulási és képzési központok által biztosított multifunkcionális terek működtetése és online tanulási platformok működtetése és karbantartása.
• Értékelés rendszerek: online és offline értékelési rendszerek, értékelésen alapuló tanulástámogató tanácsadás, beleértve a ma pályaorientációnak (guidance) nevezett szolgáltatásokat, független vizsgaközpontok hálózata.
• Készségek hitelesítése: bármilyen formában bármilyen célból szerzett bármilyen tudás elismerését (validációját) szolgáló hitelesítő szolgáltatások.
• Gazdag offline és online tartalomkínálat: elektronikus vagy print könyvek, tankönyvek, digitális tudásbázisok, tanulást szolgáló média, egyéb digitális tartalomhordozók, stb.
• Gazdag tevékenység és programkínálat: a tanulás gazdagítását szolgáló bármilyen szervezett formális, nem-formális vagy informális tanulást biztosító tevékenység, ebbe beleértve az ismeretterjesztő és közművelődési intézményekét is.
• Tanulásra ösztönző, összekapcsolt és személyre szabott szociális és munkaügyi támogatások. Például egy olyan képzési/átképzési elemet is tartalmazó és személyes konzultáción alapuló munkaügyi támogató rendszer, amelybe szerződéses alapon belépve a megszerezhető munkakeresési támogatás összege nagyobb, mint a munkanélküli segélyé, valamint az ezt működtető ügynökségek hálózata.
• Tanulásra ösztönző (keresletgeneráló) és tanuláshoz kötött szociális támogatások. Például átképzési programokban való részvételhez kötött ösztöndíjak, egyéni képzési számla, vagy felnőttkori tanulásra fordítható képzési kártya (voucher).
• Tanulóközpontú együttműködési hálózatok: az egyes tanulók számára bármilyen tanulási vagy egyéb (egészségügyi, kulturális, stb.) szolgáltatást biztosító személyek és szervezetek közötti horizontális együttműködések hálózatai.
• A tanulás digitális infrastruktúrája: a tanulás bármely lehetséges színterén elérhető akadálymentes és gyors internet kapcsolat minden szereplő számára.

Ez a lista messze nem teljes, két dolgot azonban nagyon jól mutat. Az első: nagyon messze vagyunk attól, hogy ezek a felnőttkori tanulást szolgáló feltételek Magyarországon rendelkezésre álljanak és rendszerré álljanak össze. A másik: bár e szolgáltatásokat nem feltétlenül közvetlenül a kormányzat nyújtja és finanszírozza, gyökeres oktatáspolitikai – és ezzel összehangolt munkaügyi és szociálpolitikai – fordulat nélkül ez el sem fog kezdődni.

A kormányzatnak forrásokat kell biztosítania közvetlen finanszírozás formájában vagy kínálati és keresleti oldali ösztönzőként, a kormányzat teheti érdekeltté a KKV-kat abban, hogy beruházzanak alkalmazottaik képzésébe, a kormányzatnak kell létrehoznia a tanulástámogató rendszer infrastruktúráját (ügynökségek hálózatát és információs rendszerek működtetését), a kormányzatnak kell kialakítania a szükséges szabályozási környezetet és működtetnie kell a megfelelő piacfelügyeleti és minőségbiztosítási rendszert. A kormányzatnak előbb-utóbb el kell kezdenie ezt a munkát, mert nemsokára már késő lesz.

Címlapkép: Getty Images