Így fog kinézni a világ, miután az elektromos autók letarolták

Tavaly a pandémia miatt közel 6 százalékkal visszaesett a globális autóértékesítés, az elektromos autók eladása viszont 41 százalékkal nőtt, és a teljes autóeladásnak már közel 5 százalékát adták a teljesen elektromos modellek, év végén világszerte közel 10 millió elektromos autó volt forgalomban. De ez még csak az út eleje, ahogy szigorodnak a károsanyag-kibocsátási szabályok, úgy állnak át az autógyártók a belsőégésű motoros autókról a teljesen elektromos modellekre, az utakon futó elektromos autók állománya pedig a tavalyi 10 millióról 2030-ra 145 millióra emelkedhet a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) legfrissebb elemzése alapján. A szervezetnek van egy optimistább forgatókönyve is, amennyiben a világ kormányai felgyorsítják erőfeszítéseiket a klímacélok eléréséért, 2030-ra akár 230 millió elektromos autó is lehet az utakon, azzal a globális autóállománynak már 12 százaléka teljesen elektromos lenne.
Zajlik a forradalom
Javában zajlik az elektromosautó-forradalom (elektromos autó angolul electric vehicle, rövidítve EV), a tradicionális autógyártók és a kisebb-nagyobb startupok is gőzerővel dolgoznak azon, hogy egyre több teljesen elektromos modellel legyenek jelen az autópiacon. Ennek fényében kulcsfontosságú évtized áll előttünk a mobilitás jövője szempontjából, ezzel kapcsolatban készített elemzést és előrejelzést a Nemzetközi Energia Ügynökség. A kitekintésben egy alap forgatókönyv és egy optimista szcenárió alapján jelezte előre a várható trendeket az IEA, értékelték az elektromos járművek várható elterjedését a különböző közlekedési módok és régiók tekintetében, és megvizsgálták az elektromobilitás hatásait a töltőinfrastruktúrára, az akkumulátorok iránti keresletre, és az energiaigényre vonatkozóan.
Az előrejelzés forgatókönyv-alapú megközelítést alkalmaz, amely a legújabb piaci adatokra, szakpolitikai ösztönzőkre és technológiai kilátásokra támaszkodik, és összesen két forgatókönyvet vonultat fel minden érintett témakörben.
Az egyik ilyen a Stated Policies Scenario (STEPS), amely az alap forgatókönyv az IEA elemzéseihez, ez a forgatókönyv tükrözi az összes már létező politikát, valamint a politikai törekvéseket és célokat, amelyeket a kormányok világszerte törvénybe iktattak vagy bejelentettek. Tartalmazza továbbá a jelenlegi, elektromos járművekkel kapcsolatos szakpolitikákat és szabályozásokat, valamint az iparági szereplők által bejelentett termékbevezetések és tervek várható hatásait.
A másik forgatókönyv a Sustainable Development Scenario (SDS), amely három pilléren nyugszik: 2030-ig mindenki számára egyetemes energia-hozzáférés biztosítása; a légszennyező anyagok kibocsátásának jelentős csökkentése; és a globális éghajlat-változási célok teljesítése a Párizsi Klímaegyezménnyel összhangban.
ÖSSZESSÉGÉBEN TEHÁT A STEPS VÁZOLJA FEL AZ ALAPESETET, AMELY INKÁBB VALÓSZÍNŰBB, MÍG AZ SDS EGY OPTIMISTA SZCENÁRIÓ.
A STEPS forgatókönyv szerint a globális EV-állomány az összes közlekedési módot tekintve (a két-háromkerekűek kivételével) a 2020-as több mint 11 millióról 2030-ra közel 145 millió járműre nő, ami közel 30 százalékos éves átlagos növekedési ütemet jelent. Ebben a forgatókönyvben 2030-ra az elektromos járművek a közúti járműpark mintegy 7 százalékát teszik ki, az elektromos járművek értékesítése pedig 2025-ben közel 15 millió, 2030-ban pedig több mint 25 millió járművet érhet el, ami az összes közúti járműértékesítés 10 százalékát, illetve 15 százalékát jelenti.
Az optimistább SDS forgatókönyv szerint az elektromos járművek globális állománya 2025-ben közel 70 millió, 2030-ban pedig 230 millió járművet ér el (a két-háromkerekűek nélkül), így az elektromos járművek részaránya 2030-ban elérheti a 12 százalékot. Értékesítés tekintetében pedig az EV-eladások aránya az összértékesítésben meghaladhatja 2025-re a 15 százalékot, 2030-ra pedig megközelítheti a 35 százalékot.
portfolio.hu