BelföldBulvár

Nógrádi György arról beszélt, hogyan fektetett le több száz nőt

A kormány kedvenc „biztonságpolitikai szakértője” a Blikknek ezúttal nem a migráció káros hatásairól értekezett, hanem arról beszélt, hogyan kell csajozni. Nógrádi Györgyről azt írják, „az ország legnagyobb nőcsábászaként ismert”: az egész kellemetlen interjú ilyen hangulatú.

Nógrádi „nőfaló” György többek között arról adott tanácsokat, hogyan lehet „700-800 nő fejét elcsavarni”.

„Idegenvezetőként dolgoztam 20 évesen, és minden héten más csoport érkezett hozzám. Akkoriban az ifjúsági turizmus résztvevőinek 90 százaléka szóló lány volt. Nagyapám mondta nekem, hogy mindig a második legjobb nővel kezdj ki, mert a legjobbra egyszerre többen hajtanak. Igaza lett!” – szólt a pickup artist egyik tanácsa. Hozzátette, hogy a buszon körülbelül fél óra alatt döntötte el, „kivel akar kikezdeni”.

Egy másik anekdota: „Amikor elmentem Jugoszláviába idegenvezetőnek, az első mondat, amit megtanultam szerb–horvátul, az volt, hogy: ‘asszonyom, itthon van-e a férje’. És máris előnyben voltam”.

Nógrádi azt is mondta, nagyon jó a házassága, mert a „feleségem tolerálja a hülyeségeimet, például, hogy mindenkinek azt mondom, hogy újra szeretnék randevúzni Claudia Schifferrel“.

24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük