Belföld

Magyartanár az érettségiről: Az elmúlt évek legszebb feladatsora a mostani

A Szent István Gimnázium vezetőtanára fontos szempontokat adott a vizsgafeladatok megoldásához.

Nem okozhatott meglepetést az Arany János- és a Tóth Árpád-versről szóló feladat – mondta oktatási portálunknak, az Eduline-nak a magyarérettségi második részéről Szabó Roland, a budapesti Szent István Gimnázium magyar szakos vezetőtanára, irodalomtörténész, József Attila-kutató. Szerinte az elmúlt évek legszebb feladatsora az idei, Mikszáth novellája pedig az „egyik legnagyobb ajándéka az érettségizők számára, hiszen a szerző kései rövidprózája a középiskolai tananyag törzsrésze.”

A diákoknak Mikszáth Kálmántól a Szücs Pali szerencséje című rövid történetet kellett elolvasniuk és elemezniük. Szabó Roland erről a feladatról azt mondta: a vizsgázóknak a narratíva kapcsán az elemzés legfontosabb megállapításainak az omnipotencia (mindentudás) jelenlétére, valamint esetlegesen az anekdotikus jellegű megoldásokra kellett rámutatniuk.

Az összehasonlító elemzésnél Arany János Epilógus és Tóth Árpád Gyopár című versével kellett dolgozniuk a vizsgázóknak. Szabó Roland szerint „a feladat semmilyen meglepetést nem okozhatott, ugyanis a jól megszokott szempontokat vette alapul: tematikus, majd a beszélők vershelyzetének és a poétikai eszköztár kérdésének összevetését”.

Az érettségizőknek az összesen négyórás vizsga első 90 percében szövegértési és szövegalkotási feladatokat kellett megoldaniuk. Az előbbihez az 1848-as szabadságharc szónokairól – például Kossuth Lajosról és Jókai Mórról – szóló cikket kellett elolvasniuk, majd az alapján kell megoldaniuk tizenegy feladatot, az utóbbihoz pedig a társasjátékok mellett vagy ellen kellett érvelni vagy hivatalos levelet írni egy természetjáró szakkör elindításáról.

hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük